0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Fejvédővel szerelik az új F2 autókat

Az új F2-ben debütál a Halo fejvédő

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Ha nem kell az F1-nek, majd jól bevezetjük az F2-ben - fejvédő tesztüzemet szánnak a Forma-1 előszobájának, ami jövőre új néven folytatja.

%KA%Olaszország legendás versenypályáján leplezték le az első hivatalosan is Halo-fejvédővel szerelt formulaautót, ami jövőre az F2-ben debütál%KA%

Olaszország legendás versenypályáján leplezték le az első hivatalosan is Halo-fejvédővel szerelt formulaautót, ami jövőre az F2-ben debütál

A Formula-1 monzai versenyhétvégéje előtt leplezték le a GP2 utódjaként jövőre debütáló F2 széria első hivatalos versenyautóját. 2018-tól ugyanis már F2-nak hívják a Száguldó Cirkusz előszobáját, az első évadhoz pedig vonzó kasztnit rittyentett a Dallara. Hosszabb és 32 kilóval nehezebb az új bumszli orrú formulaautó, a legnagyobb megdöbbenést mégis az F1-ben oly sokat vitatott Halo bevezetése jelenti. Az F1-nek nem kellett, az F2 viszont jó tesztüzem lehet az új fejlesztésű fejvédőnek, ami a tesztelésében résztvevő pilóták visszajelzései szerint zavaró a kilátásban, míg a rajongók a csúcskategória ismételt túlbiztosítását kritizálták. Bár fontos a biztonság, a Formula-1 valóban elvesztette rajongótábora azon jelentős részét, akik a veszélylehetőség miatti adrenalinért követték a konfliktusokkal teli világbajnokságot.

%KA%Széles orr, alacsonyra húzott keskeny szárny és cápauszony. Néhol vonzóbb az új F2 autó, mint a mostani F1 autók. Csak az a fejvédő ne rondítana bele a képbe!%KA% %KA%Széles orr, alacsonyra húzott keskeny szárny és cápauszony. Néhol vonzóbb az új F2 autó, mint a mostani F1 autók. Csak az a fejvédő ne rondítana bele a képbe!%KA% %KA%Széles orr, alacsonyra húzott keskeny szárny és cápauszony. Néhol vonzóbb az új F2 autó, mint a mostani F1 autók. Csak az a fejvédő ne rondítana bele a képbe!%KA%

Széles orr, alacsonyra húzott keskeny szárny és cápauszony. Néhol vonzóbb az új F2 autó, mint a mostani F1 autók. Csak az a fejvédő ne rondítana bele a képbe!

Sajnos az eddigi sikító szívó V8-asokat is leváltják. A Mecachrome 3,4 literes turbósai érkeznek helyettük az új F2 autókba, amik beszédes 8750-es fordulaton fogják teljesíteni az ígért 620 lóerőt. Minden elektronikán frissítettek, így a nyitható hátsó szárnyakon és a virtuális safety caron is. Hogy ne szálljanak el a gyártási költségek, az átgyúrt vezérlést csak 2019-re vezetik be, utóbbiakat a Magneti Marelli szolgáltatja majd, míg a váltó, a fékrendszer és néhány felfüggesztés-alkatrész marad a régi. Ahogy felületein is mutatja, a fő abroncsbeszállító marad a Pirelli, ami 2016-os specifikációjú F1 gumikkal fogja ellátni a sorozatot. Az új aerodinamikai megoldásoktól még több előzést várnak a pályákon, az első autókat 2018 januárjában fogják leszállítani.

%KA%Vége a V8 korszaknak, érkeznek a 620 lovas turbómotorok a GP2-be, vagyis bocsánat, az F2-be. Hány világhíres motorsport-agyat tudunk megszámolni a motor körül?%KA%

Vége a V8 korszaknak, érkeznek a 620 lovas turbómotorok a GP2-be, vagyis bocsánat, az F2-be. Hány világhíres motorsport-agyat tudunk megszámolni a motor körül?

Ez is érdekes lehet:
 

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Teslát idéző megoldásokat is kínál a hazai fejlesztésű Gorilla S10 autóvédelmi rendszer

Egy profi autóvédelmi rendszerrel nem csupán egy terméket, hanem szolgáltatást is vásárolunk...

Ikarus 30: hatvan éves a nejlonbusz

Botránnyal kezdődött az élete, igazából nem vált be a forgalomban sem, mégis maradandó nyomott...

Már 50 milliárd forintos tétel a nagycsaládos autók támogatása, küzdenek a vevők és a kereskedők is

Érdekes helyzetet szült a tavaly júliustól igényelhető nagycsaládos autóvásárlási támogatás...

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám...

Gymkhana Lada: kilinccsel előre a Kakucsringen

Nem szlalom, nem drift, kicsit mind összegyúrva a gymkhana. Ken Block helyett Turmur és Kistur...

A negyedik X-et is behúzta a Mercedes S-osztály második generációja

A Mercedes-Benz S-osztály neve összeforrt a luxussal és a csúcstechnológia alkalmazásával. Bár...

Dacia Duster 1.2 TCe kontra Suzuki SX4 S-Cross 1.6l VVT összehasonlító teszt

Vajon a magyar gyártású Suzuki SX4 S-Cross lenyomja a piac kedvencét, a Dacia Dustert? Melyik...

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan...
 
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Önzáró difi és sportos külső? Egész vonzó ez a Passat!  - Volkswagen Passat 2.0 TDI DSG R-Line

Az üzlet, az üzlet – VW Passat R-Line

Sokat nem lett volna értelme változtatni a 2015-ös Év Autóján. A Passat enyhe külső frissítése jól áll neki, új technológiai részletei miatt pedig igazán modern. Unalmas? Én is azt gondoltam…


Ha tényleg kemény vagy, SUV helyett ilyennel jársz – Mitsubishi L200 teszt

Alig ismerni rá – Mitsubishi L200

A SUV őrület szinte teljesen romba döntötte mindazt, amiért egy autót önmagában a technika miatt értékelni lehet. Látványos? Nagy? Tekintélyt parancsoló? Puhány! Az önző óriások között egy pickup legalább tényleg fickós - mint az L200.


Bárcsak szabad lehetne… - BMW X2 M35i xDrive teszt

Nyugtatókon él – BMW X2 M35i

A BMW-nél tudják, hogyan kell élvezhető autót építeni, ez tiszta sor. A piac változása viszont alaposan feladja a leckét a bajoroknak, elsőre a legdurvább X2-ről is nehéz eldönteni, hogy jó-e.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Az új maszk már csakis elektromos hajtást takarhat – vezettük az új smartokat

Ők már meglépték: villanyautókat adnak, viszonylag olcsón

2 órája – Újdonság

A smart elsőként tért át teljes kínálatával az elektromos hajtásra, ezt palettájuk frissítésével is nyomatékosítják. A megújult kínálatot Valenciában vezethettük.


Már nemcsak technikájával, formájával is meggyőző a második generációs Toyota   Mirai

Hátul hajt és emissziómentes az új Toyota Mirai

Tegnap – Újdonság

Az első Miraival a hibridek után az üzemanyagcellás autók piacán is piacvezető lett a Toyota, a második már formájával is meggyőző, persze a technika is tovább finomodott, ismét a jövőt mutatja!


Kellemes meglepetést okoztak az első kilométerek az új Ford Pumával

Élmény SUV - Ford Puma menetpróba

2 napja – Újdonság

Jól csengő nevet választott a Ford a legújabb szabadidő-autójának, amellyel a B-szegmensben indulnak harcba a vásárlók kegyeiért. A hangzatos névvel azonban nem elégedtek meg a kékoválos márkánál, a mérnökök keményen ráfeküdtek a praktikumra is.


Használtautó.hu

PEUGEOT 206 1.1 Open POP ART

PEUGEOT 206 1.1 Open P...

Ár: 449.000 Ft

Évjárat: 2004 / 3

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

RENAULT THALIA 1.4 Prima FRISS VIZSGA. VONÓHOROG!

RENAULT THALIA 1.4 Pri...

Ár: 429.000 Ft

Évjárat: 2003 / 11

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

AUDI A4 Avant 2.7 V6 TDI DPF Multitronic VALÓS KM PANORÁMATETŐ!

AUDI A4 Avant 2.7 V6 T...

Ár: 2.890.000 Ft

Évjárat: 2009 / 1

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!