0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Kolléga, minek vettél kínai hamisítványt? 

Egy német autós újságíró felgyújtotta kínai BMW X5 hamisítványát

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

A veteránszakíró Wolfgang Blaubénak nem jött be autója. Fel is gyújtotta TV-kamerák előtt. Mégis mit várt a kínai hamisítványtól?

Jól ég a Shuanghuan CEO, de szerintem az autós újságíró tulaj is égeti magát. Minek vette meg az X5 kínai hamisítványát?

Jól ég a Shuanghuan CEO, de szerintem az autós újságíró tulaj is égeti magát. Minek vette meg az X5 kínai hamisítványát?

Valahogy összejöttek most az égő autós videók. Volt a Rolls-Royce, művészileg, most meg itt a kínai BMW X5 klón sztorija. A BMW évekkel ezelőtt be is perelte a Shuanghuant, mivel az első szériás X5-ös nyilvánvaló kópiája a CEO nevű modelljük. Vicces a neve is, a CEO az angolban a chief executive officer, azaz a vezérigazgató titulus megnevezése. Mindezek ellenére a kocsiból pár száz darab végül mégis utat talált magának Európában. Az egyiket ráadásul az oldtimer körökben ismert autós újságíró, Wolfgang Blaube vette meg és használta.

Blaube 5 év és 100 ezer kilométer alatt eléggé meggyűlölte a közúti közlekedésre csak nyomokban alkalmas, több ponton durván rozsdásodó SUV-t. Döglött bogarak a lámpában, korrodált hajtáslánc, gatya futómű. Lehet, hogy valaki megvette volna így is, de Blaube az AutoBild TV csapatával kiegészülve inkább módszeresen kivégezte az autót. Persze ezt is csak németesen, tudományosan megalapozva.

Ez is érdekes lehet:
 

Így néz ki egy évi 2100 kilométert futott negyed század után Lexus LS

Nincs itt kérem semmi meglepetés, egy évente alig több mint kétezer kilométert futott Lexus LS...

Autós kontra kerékpáros a zebránál

Egy forgalmas kereszteződés különösen veszélyes, főleg ha a zebrára takarásból érkeznek a bringások...

Botránysorozat a német ADAC-nál

Először a Sárga Angyal díj körüli manipuláció, most meg az derült ki, mentőhelikopterrel jártak...

A piac legkedvezőbb árú hibrideit kínálja a Suzuki

Ma már nem feltétlenül kell drágább autókra gondolni, ha a hibridek kerülnek szóba. A Suzuki...

A Tesla alapítója igazi benzinvérűként nem vetette meg a különleges sportkocsikat sem

Elon Musknak természetesen a Tesla összes modelljéből van egy példánya, de az autórajongása nem...

Tovább csökkent a dízel autók népszerűsége, de vajon mi kell a népnek? Mutatjuk!

Az év háromnegyede már elmúlt, érdekes tendenciák láthatók az autópiacon. Mutatjuk a vevők új...

Piaci körkép - stílusos autók 500 ezer forintig

Az értékvesztést a típus híre és a márka presztízse határozza meg. Tizenéves kedvencünket új...

Árversenyben a Lada Vesta, avagy ezt kínálják mások 3,5 millióért

Nagyot dobbantott a Lada Vesta kishazánkban, a nosztalgia övezte márkát megrohanták a vásárlók...

Ínségpróbán a hibrid, a dízel, a szívó és a turbós benzines

Nem összehasonlító teszt, csak fogyasztáspróba: négy teljesen különböző, ám kivétel nélkül családi...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (22 db)

Kempelen írta: 2014 november 01., szombat 10:11:15
írta: 5 éve

Merciket ilyen közelről nem ismerem, csak a legendás Vito és a "szállórozsda" talált meg:D Valamennyire biztos levettek az igényekből. A BMW és Audi is engedett bőven ha csak az üregvédelemre gonmdolok, de eddig is egyértelmű volt, hogy nem szeretnének a gyártók 20-30 éves autókat látni, mert oda már az alkatrész ellátás is veszteséges. Marad nekünk az a sovány vigasz, hogy egyre több műanyag, alumínium és szénszál elem van az autókon :D


Ő sem ismeri közelről.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Kempelen írta: 2014 november 01., szombat 10:10:44

Nyilván a Lancia az, amelyik sosem rozsdásodott. Ezért van belőle annyi mozgóképes pédány napjainkban az utakon. Ellentétben a Mercedessel, amiből 10 évesnél idősebbet már látni sem lehet, mert mind szétkorhadt.

A fogyasztói társadalmaknak pedig az alapja a fogyasztás, még ha ezen meg is lepődsz. Valóban kérdéses, hogy ez az út hova vezet, lehet azon vitatkozni, hogy jó-e, vagy sem, de kategorikusan kijelenteni, hogy a 10 éves Mercik garantáltan kilyukadnak, az akkora hülyeség, hogy talán nincs is nála nagyobb.
Magyarországon a tákolás éppen úgy az egekbe szökött, mint a biztosítási csalás. Ezek következményeiért pedig az összes ostoba az autógyártókat, meg a biztosítólat okolja..."teccikérteni"?

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 2014 november 01., szombat 09:51:54

Merciket ilyen közelről nem ismerem, csak a legendás Vito és a "szállórozsda" talált meg:D Valamennyire biztos levettek az igényekből. A BMW és Audi is engedett bőven ha csak az üregvédelemre gonmdolok, de eddig is egyértelmű volt, hogy nem szeretnének a gyártók 20-30 éves autókat látni, mert oda már az alkatrész ellátás is veszteséges. Marad nekünk az a sovány vigasz, hogy egyre több műanyag, alumínium és szénszál elem van az autókon :D

A válaszoláshoz belépés szükséges
Robert83 írta: 2014 november 01., szombat 09:08:34
misi107 írta: 5 éve

Na,azért álljon meg a menet.Én momentán a negyedik mondeot nyüstölöm.Nem,nem a legújabbak (volt 1.8b 1995,1.8b 1993.jelenleg meg kettő 1998 v6).Azért tegyük már hozzá,hogy a mondeo szilentjei például gyárilag rosszak.Az első tulaj lexarja,a második tulaj hallja,hogy kopog,a harmadik meg csodálkozik rajta,hogy kóvályog az úton.Nálam,például 1.5-2 évente előre tervezhető a lengőkar szilentek cseréje.A hátsó sárvédő ívek 8-10+ év feletti rohadása szintén gyári gond,egész egyszerűen rosszul vannak peremezve.Havi egy autómosóban tett látogatás során kimossa az ember az összegyűlt trutyit és annyi.Máris meghosszabítja az életét.A jelenlegi autómat egy épp építkező családtól vettem,ahol a hátsó híd és a lengőkarok papírvékonyságúra rohadtak,mert sose szánták rá az időt,hogy a cement+homok keverékét lemossák az aljáról.Az első mosóban tett látogatáskor elég érdekes volt nézni,mi jött ki az autó aljából...ki lett lakatolva,komplett híd,futómű fék csere.Azt sem tudom hanyadik tulajos,ki alakította át st változatra (motor kivételével) mennyi futott km van benne.A hozzád hasonlókon csak röhögni tudok,aki megvesz egy romot és utána anyázik,hogy milyen xar az összes ami fut az utakon.Nekem ugyanez a véleményem az összes fábiáról.A faxé nem tudtok haladni az úton,amikor az 1.2-es motor nem bírja vonszolni a bódét?Miért nem bírtok rendes autót venni?Miből vonom ezt le?Nagy élmény volt,amikor 160-nál elkezdett egy erős lenni,aztán 170-nél meg bevérzett a szeme.Akkor?Az összes fábia xar?Nem hiszem,csak az az egy volt idióta,akivel összehozott a sors.


Előzmények megtekintése

Hat ja aljon meg a menet,olvasd el amit irtam mert ott van elasva az ordog.
Ha van gazdaja!Ami minden autora igaz,nagyon is!
A Mondeot csak peldanak hoztam fel hiszen volt nekem ooooo kb 30-35db minimum.
Veluk foglalkoztam imadom a mai napig.1.6-2.5a benyas es a tobb fajta dizel a 2.5Exclusive-t imadtam
de volt 1db Lime(Citrine) es egy 2.0Si.Szervizkonyves gyarias tul az 500ekm
Amit irtam abbol eppenseggel kellett az alkatresz egy epulo automhoz.
Ha lakatoltatod nezd meg az hatso futomu bekotesi pontot az ules alatt,No az a tipus hibaja foleg ha futozol is vele.
Ott ha jol emlekszem 4-6lemez van fedesben es a lakatosok megoljak 1-2vastaggal ha cserelik.
Jelenleg 1.8Td van otthon a hatso ive meg gyari egyedul az ules alatt lett renovalva.
Ja van benne 400e km ora szerint Lucasos uh kicsit szarul indul,de nincs idom Bosch-ra cserelni.
A Fabia meg nem 1.2es es az kinti auto.SDi es palyara nagyon ritkan maszok fel vele ritkan hasznalom,akkor is varosban ahova meg eleg boven.
Es azert lett o mert keves a fentertasa a Focushoz viszonyitva atszamolva HUFra tobb mint 100e egy evben
ami kotelezo.
Ha meg ne adj isten jaszkarizni akarok ott van a Mazdam otthon annak az egy tank 200felett meg sem kotyan....
Jah hogy a Ford egy tankal 400km-500ot bir ki igy a Mazda meg 600at is az meg a masmilyen computer,valto miatt van.
2.0as motorjuk azonos,a elektromos vezerles,valto mas bennuk.Csak benzines.
Ha veszek autot szinte sose azt nezem mennyi van benne,hanem az allapotott amit elvarok.
Szoval koszonom.

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 2014 október 29., szerda 13:23:58

Azért ez is erős túlzás. Vannak tipushibák minden márkánál, de nem a felületkezeléssel van baj általában, hanem azzal amit egy autó kap az "élete" során. Nincs az a korrózió elleni védelem, amit egy sérülés és/vagy az utána következő látszólagos javítás ne tudna legyűrni. De egy igénytelenebb tulajdonos a 10-20 év alatt, meg az a mennyiségű só és kosz amit beleitatsz az autó minden egyes zugába, hosszútávon a kis rezgésekkel ezek minden márkánál szépen rombolnak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
misi107 írta: 2014 október 29., szerda 09:05:00
Robert83 írta: 5 éve

Anno a koreaiak is igy kezdtek azt most hol vannak...

Viszont a kinaiak nem lesznek olyanok,marmint a mentalitasuk miatt.

Tisztelet a kivetelnek,tortenelmuk elkepesztoen gazdag,politikusaik furmanyosak.

De en ha tehetem akkor elkerulon a kinaiakat,eleg volt 9honapot dolgozni veluk.

Ez a nemet meg egy baltok.

Az autorol meg annyit hogy lehet normalisat is csinalni jelenlegi teherhordom Fabia 300e+par km

allapota kielegito nem uj de volt gazdaja es ettol fugg hogy hogy fog kinezni 10evesen.

Volt Mondeom ami 8evesen inkabb vasoxid volt mindene,gatya futomuvel...2tulajosan.


Előzmények megtekintése

Na,azért álljon meg a menet.Én momentán a negyedik mondeot nyüstölöm.Nem,nem a legújabbak (volt 1.8b 1995,1.8b 1993.jelenleg meg kettő 1998 v6).Azért tegyük már hozzá,hogy a mondeo szilentjei például gyárilag rosszak.Az első tulaj lexarja,a második tulaj hallja,hogy kopog,a harmadik meg csodálkozik rajta,hogy kóvályog az úton.Nálam,például 1.5-2 évente előre tervezhető a lengőkar szilentek cseréje.A hátsó sárvédő ívek 8-10+ év feletti rohadása szintén gyári gond,egész egyszerűen rosszul vannak peremezve.Havi egy autómosóban tett látogatás során kimossa az ember az összegyűlt trutyit és annyi.Máris meghosszabítja az életét.A jelenlegi autómat egy épp építkező családtól vettem,ahol a hátsó híd és a lengőkarok papírvékonyságúra rohadtak,mert sose szánták rá az időt,hogy a cement+homok keverékét lemossák az aljáról.Az első mosóban tett látogatáskor elég érdekes volt nézni,mi jött ki az autó aljából...ki lett lakatolva,komplett híd,futómű fék csere.Azt sem tudom hanyadik tulajos,ki alakította át st változatra (motor kivételével) mennyi futott km van benne.A hozzád hasonlókon csak röhögni tudok,aki megvesz egy romot és utána anyázik,hogy milyen xar az összes ami fut az utakon.Nekem ugyanez a véleményem az összes fábiáról.A faxé nem tudtok haladni az úton,amikor az 1.2-es motor nem bírja vonszolni a bódét?Miért nem bírtok rendes autót venni?Miből vonom ezt le?Nagy élmény volt,amikor 160-nál elkezdett egy erős lenni,aztán 170-nél meg bevérzett a szeme.Akkor?Az összes fábia xar?Nem hiszem,csak az az egy volt idióta,akivel összehozott a sors.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Robert83 írta: 2014 október 28., kedd 20:53:12
Szasza77 írta: 5 éve

A koreaiak úgy kezdték, hogy egy vagon pénzt fizettek német, japán és francia mérnököknek a fejlesztésekért és a segítségért! Anno Anisits Ferenc (Franz Anisits) is volt a koreai konszernnél általános technológiai fejlesztések kapcsán, csak nem kerül be minden a médiákba!!!

DE a koreia kocsi nem is annyiba kerül mint egy kínai, nézd meg a Grand Santa Fét 15millától indul, közel ott van ahol a Német, és a Japán!!!


Előzmények megtekintése

Igen tudom,most azok a mernokok vannak kinaban.
Kinai igenyek szerint terveznek es azt akarjak mas kontinensekre is rasozni mert olcso...
Csakhat a kinai politika megkoveteli hogy ott legyenek a gyarak es sokan behodolnak nekik.
Csak majd akkor lesznek meghuzva mikor az a piac is megtellik es nem kell annyi auto oda.
Nem akarom megserteni kinaiakat de koreaiakkal is dolgoztam es ok 100000X normalisabbak voltak.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Szasza77 írta: 2014 október 28., kedd 17:07:34
Robert83 írta: 5 éve

Anno a koreaiak is igy kezdtek azt most hol vannak...

Viszont a kinaiak nem lesznek olyanok,marmint a mentalitasuk miatt.

Tisztelet a kivetelnek,tortenelmuk elkepesztoen gazdag,politikusaik furmanyosak.

De en ha tehetem akkor elkerulon a kinaiakat,eleg volt 9honapot dolgozni veluk.

Ez a nemet meg egy baltok.

Az autorol meg annyit hogy lehet normalisat is csinalni jelenlegi teherhordom Fabia 300e+par km

allapota kielegito nem uj de volt gazdaja es ettol fugg hogy hogy fog kinezni 10evesen.

Volt Mondeom ami 8evesen inkabb vasoxid volt mindene,gatya futomuvel...2tulajosan.


Előzmények megtekintése

A koreaiak úgy kezdték, hogy egy vagon pénzt fizettek német, japán és francia mérnököknek a fejlesztésekért és a segítségért! Anno Anisits Ferenc (Franz Anisits) is volt a koreai konszernnél általános technológiai fejlesztések kapcsán, csak nem kerül be minden a médiákba!!!
DE a koreia kocsi nem is annyiba kerül mint egy kínai, nézd meg a Grand Santa Fét 15millától indul, közel ott van ahol a Német, és a Japán!!!

A válaszoláshoz belépés szükséges
Szasza77 írta: 2014 október 28., kedd 17:00:10
mazsongo írta: 5 éve

Jól megfizetett, tisztességtelen reklámfogás az egész...nem létezik olyan autó, amelyik 5 év alatt ehhez hasonlóan nézne ki...jól mondja Zorán: "ne higgyetek a szemeteknek". Egyetértek Sziklával.


Előzmények megtekintése

Félre beszélsz mint a sebesült katona! Látszik hogy nem ismered a fémipari(autóipari) alapanyagokat és azok felület kezelési módszereit!
Kezdjük ott hogy a neves európai gyártók, horganyzott lemezzel dolgoznak, ami ugye kb 10-15x annyiba kerül mint a kezeletlen biliacél! Plusz emeli az árat ha nagy szilárdságú, edzett vagy esetleg nemesített az acél. Egy S235R acél nem annyiba kerül mint egy S550MC vagy S355L2 alapanyag! De ha az még horganyozva is van akkor sokkal drágább! Valamint újabban elterjedt egy speciális festék és lakk használata a horgany helyett de az is igen költséges eljárás.
Ez trágya kínai szar azért olcsó és 1csillagos töréstesztű, mert szar az alapanyag minősége is,(Egy alacsony folyáshatárú kandalló acél!) legalábbis nem autóiparba való! Így sokkal olcsóbb, és csoda hogy 5évet kibírt ilyen állapotban, láttam kinai BYD-et ami 8hónaposan kicsapta a korrózió! Azáltalad említett német márkáknál anno csak fényezési problémák miatt jelent meg a korrózió, és csak is a takaró karosszéria elemeken, futómű és váz elemeken, merevítéseken nyoma sem volt "rozsdának"!

A válaszoláshoz belépés szükséges
írta: 2014 október 28., kedd 09:37:29
mazsongo írta: 5 éve

Jól megfizetett, tisztességtelen reklámfogás az egész...nem létezik olyan autó, amelyik 5 év alatt ehhez hasonlóan nézne ki...jól mondja Zorán: "ne higgyetek a szemeteknek". Egyetértek Sziklával.


Előzmények megtekintése

Mi nem létezik, szerinted savval locsolták hogy így nézzen ki? Akkor a sok Gucci táska is mind minőségi bőr meg az a millió tonna szemét amivel elárasztják a világot:D

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=

Friss tesztek

Olyan, mintha, de közben mégsem – BMW 118i Luxury teszt

Mindenmentes - BMW 118i Videó

Tolnál egy burgert, de zavar, hogy állatot ölnek miatta? No para, ma már kérhetsz húsmenteset is, ami úgy néz ki, igazából az íze sem rossz, de azért nem igazi hamburger. Hogy milyen a vegán BMW?


Mazda CX-30 G122 teszt

Szép, de mi az értelme? - Mazda CX-30 G122

Rejtő Jenő humornak szánt, de vitatható példáját picit átszerkesztve: a szabadidő-autók olyanok mint a költői hasonlatok - ha szépek, az sem baj, ha semmi értelmük.


Renault Talisman Blue dCi 150 Limited teszt

A legjobb cégautó? Renault Talisman Limited teszt

Ha csak egy modellt lehet választani, hozzá pedig extrákat nem, a Renault ajánlata nagyon nyerő: a Talisman mindenképp korrektül felszerelt.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1ibXc=
Hirdetés

BMW tesztek

Legalább nem néznek politikusnak – BMW 750d xDrive teszt

Van benne élet – BMW 750d

A felsőkategóriában már nem illik viccelődni, mókázni. Legyen bármilyen embléma az orrán, az biztosan precíz, kimért, végtelenül kényelmes és magas presztízsű autó lesz, a 7-esben azért van némi plusz.


Még jó, hogy nem lehet xDrive – BMW Z4 M40i teszt

Lóerőkkel táncoló – BMW Z4 M40i

Kezd elveszni az, ami az évtizedek alatt a BMW-n ragadt. Sorhatos motor és hátsókerékhajtás? Egyre kevesebb van náluk is, szerencsére a Z4-hez még rendelni sem lehet összkereket, így ez mindig igazi lesz.


Csúfolhatjuk, ez akkor is sikerült – BMW X7 M50d xDrive teszt

Túl a jó ízlésen? Na és? – BMW X7

El kell fogadnunk azt, hová jutott a világ. A vállságnak már nyoma sincs, a pénztárcák dagadnak – már akié –, irodaházak nőnek minden sarkon és túlméretes autók. Most ez a divat, és van ennek szép oldala.


Ne nézd a számát, csak fogadd el - BMW M850i xDrive teszt

Jobb, mint egy M5? – BMW M850i xDrive Videó

Lehet támadni a BMW-t az elnevezések miatt, de nincs túl sok értelme. Igen, a 8-astól nem egészen azt kapjuk, amit várnánk tőle, legalábbis a neve miatt, más tekintetben viszont az egyik legjobb ma kapható BMW.


Gátlástalan sportautó - BMW M5 xDrive teszt

Erről kell még emlék – BMW M5 Videó

Sokkal több akar lenni annál, mint amennyi, pedig már így is rengeteg. Az M5 egyszerre luxuslimuzin és a szó szoros értelmében vehető sportautó, olyan menettulajdonságokkal, amin még az egzotikus modellek is elpirulnak.


Még több BMW teszt

Címlapon


Friss cikkek

A Tesla alapítója igazi benzinvérűként nem vetette meg a különleges sportkocsikat sem

Ilyen autókat hajtott Elon Musk

24 órája – Sztori

Elon Musknak természetesen a Tesla összes modelljéből van egy példánya, de az autórajongása nem merül aki a villanyautókban, jelenleg is áll ritka benzines modell a cégvezér garázsában.


Így néz ki egy évi 2100 kilométert futott negyed század után Lexus LS

Full bőr, kevés km: makulátlan állapotú Lexus LS 1993-ból

5 napja – Sztori

Nincs itt kérem semmi meglepetés, egy évente alig több mint kétezer kilométert futott Lexus LS, pláne ha még az időjárás és az egyéb erők sem gyilkolták, bő negyed évszázad után is jó állapotban kell legyen. Íme egy valóban szép példány.


Kommunikál a többi autóval is, a megoldás első lépése az új VW Golf!

Maximalista kortárs – Volkswagen Golf VIII

5 napja – Újdonság

Amennyire kompakt, annyira összetett az új Golf, ami tökéletesen őrzi az eredeti értékeket, miközben a precíz technológiai megoldásaival és a jövő egy nagyon fontos lépésével halmoz el.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

BMW X3 2.0d

BMW X3 2.0d

Ár: 1.450.000 Ft

Évjárat: 2005 / 1

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Dízel

BMW 530d Touring (Automata)

BMW 530d Touring (Auto...

Ár: 699.000 Ft

Évjárat: 2002 / 2

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

BMW I3 120Ah (Automata) Áfás! Állami tám. igényelhető!

BMW I3 120Ah (Automata...

Ár: 16.107.300 Ft

Évjárat: 2019 / 3

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Elektromos

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!