0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Visszapillantó: ez érdekelte leginkább idén a népet

Év végi visszapillantás: a legérdekesebb sztorikkal búcsúzunk 2018-tól

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Lassan itt az év vége, idén nem hozunk már sem új tesztet, sem friss bemutatót, egy-két hír mellett emlékezünk az idei évre.

%KA%Sűrű volt a 2018-as év az autós világában, a hazai piacon és az olvasóknál is egyértelmű kedvenc a Dacia Duster és a Suzuki Vitara%KA%

Sűrű volt a 2018-as év az autós világában, a hazai piacon és az olvasóknál is egyértelmű kedvenc a Dacia Duster és a Suzuki Vitara

Már egy teljes napunk sincs hátra 2018-ból, ami az elmúlt 10 év legpörgősebbje volt talán autós szemmel. Elmúlt már a 2008-as válság hatása, az autópiac (éves szinten) felfelé megy, csőstül jöttek az újabbnál újabb modellek, tesztautóból is 155 példány járt nálunk, ami bizony azt jelenti, hogy szeretett saját autóinkkal alig tudtunk menni. Egyértelműen kijelenthető: szerkesztőségünkből gazdaságilag egyikünk számára sem értelmes dolog autót tartani, mégis mindannyian vagyunk annyira bolondok, hogy tartunk saját autót, ami igazából nézhető csupán tehernek, valójában hobbi és persze magunkra ragasztott bélyeg. Hiszen ki ne tudná rólam, hogy priusos vagyok, Hamvas Tomiról, hogy BMW-s, s az év közben Horváth Andris kollégánk is elárulta Focus-kötődését. Tudom sokszor unalmas is tőlem a sok Prius sztori, ezért aztán ebben a cikkben többször nem is említem a modellt.

%KA%A megfizethető autók mellett persze a különlegességek is érdekesek, januárban az új Audi A8 érdekelte a legtöbb olvasónkat%KA%

A megfizethető autók mellett persze a különlegességek is érdekesek, januárban az új Audi A8 érdekelte a legtöbb olvasónkat

Most viszont nézzük inkább azt, hogy mely témák, mely autók érdekeltek benneteket, olvasókat az év során. Januárban tarolt az Audi újdonsült nagyágyúja, az A8, amiről el kell áruljam, egy teljes napot sem töltött nálunk. Átvettük, elmentünk lőni néhány közös fotót vele egy első A8-cal, csináltunk egy live tesztet, aztán Tomi visszafelé még mesterien megfotózta a Várkert Bazárnál, majd nagyjából le is ment a nap, s adhattuk vissza. Kihoztuk belőle, amit lehetett Aztán megnéztük még, mit kapnánk a piacon, ha két havi átlagbérből kellene kihozunk a maximumot. Majd elkezdte hódítását az új Dacia Duster, amit itthon először januárban vezethettünk, majd gyorsan meg is néztük, milyen áron, milyen felszereltséget kapunk tőle.

%KA%Amint megérkezett az első új Dacia Duster tesztautó, rögtön összemértük egy Suzuki Vitarával%KA%

Amint megérkezett az első új Dacia Duster tesztautó, rögtön összemértük egy Suzuki Vitarával

Ahogyan a januári top 5-ből is kettőt vitt a Dacia Duster, februárban is ő volt a sztár. Már három cikkel. Összenéztük, hogy miként áll a Suzuki Vitara mellett, megérkezett az első tesztautó, ami rögtön nagyon meggyőző volt, majd ki is vittük a Hungaroring Off-Road Centrumba, ráadásul az ötajtós Lada 4x4-gyel együtt, s egy nagyjából egy órás live tesztben mutattuk, hogy mit tud; meglepően sokat. Negyedik helyre befutott az a Lexus GS 450h, ami egykor Roger Moore-t is szállította, s mi még éppen tulajdonosváltása előtt vezethettük. Ötödik legnépszerűbb februári cikkünk az ötös számhoz amúgy is kötődik: 5 dolog, amit NE tegyél, ha szeretnéd eladni az autódat; avagy így nepperkedhetsz alapfokon.

%KA%Mi lehet érdekesebb egy új Audi A8-nál? Egy 20 éves A8!%KA%

Mi lehet érdekesebb egy új Audi A8-nál? Egy 20 éves A8!

Márciusban az ADAC nyárigumitesztjére kattantak leginkább az olvasók, valamint a 30 éves Fiat Tipóra, ami hőskorában valóban szájtáti modell volt. És hiába hozott tengernyi érdekességet a Genfi Autószalon, hiába derült ki ekkor, hogy a Volvo XC40-é az Év Autója cím, utóbbiaknál is többeket érdekelt az a dizájntitok, amit az Opel elárult. Közel ilyen érdeklődésre tartott számot a "félmilliós" élményautó, azaz az Alfa 155, s egy másik szajré, a 20 esztendős Audi A8, ami mesés youngtimer, ám nem annyira csábító költségekkel.

%KA%Áprilisban terepre vittük a Vitarát és a Dustert%KA%

Áprilisban terepre vittük a Vitarát és a Dustert

Áprilisban ismét visszatért a Dacia Duster, sokakat érdekelt, hogy mit tud terepen, a Suzuki Vitarához hasonlóan benzinmotorral. Ezt az összevetést is mutattuk Facebook Live adásban, s a YouTube csatornánkon is ez a videó lett az idei legnézettebb, pedig be kell valljuk, ezt még nem is rögzítettük kellően jó felbontásban. Ha nem is utóbbihoz fogható mértékben, de sokan kattintottak arra, hogy az első hazai vevő próba nélkül vette meg a Lada Vesta SW Crosst. Bátor tett, próba nélkül semmilyen autót sem ajánlott venni! Sokan olvasták nyárigumitesztünket is, ami egyértelmű öröm, hiszen rengeteg munka van benne, sokan meg is kérdőjelezik, hogy van-e értelme ilyen nagyszabású, saját tesztet végezni. Gazdaságilag erősen kérdőjeles, de elhivatottak vagyunk a közlekedésbiztonság iránt, ha csak néhány autóst a mi tesztünk győz meg a gumiabroncs-kérdés fontosságáról, már megérte. Egy újdonság tesztje is bekerült a legnépszerűbb áprilisi cikkek közé, ez pedig a Skoda Karoq volt.

%KA%Az új autók sorából az egyik legérdekesebb volt a Skoda Karoq, amit már szinte minden motorjával próbáltunk, az 1.0 TSI-vel is élhető%KA%

Az új autók sorából az egyik legérdekesebb volt a Skoda Karoq, amit már szinte minden motorjával próbáltunk, az 1.0 TSI-vel is élhető

Májusi legnépszerűbb autónk már nekem is kezd kicsit unalmas lenni: a turbós Dacia Duster, ami egyébként már a teszt megjelenésekor sem volt elérhető, üdv WLTP! E hónapban nyalt vissza a Facebook Live: kilenc ember életét követelte az, hogy a sofőr úgy gondolta, neki tudósítania kell vezetés közben. Legyen ez mementó! Ugyancsak népszerű volt a szívómotorral kifutó Suzuki Vitara tesztje, és sokakat érdekelt az a cikk is, ami 10, vélhetően kihaló modellről/url] szólt[. És persze ekkor is megmutatkozott olvasóink racionalitása, a top 5-be a [url=https://www.autonavigator.hu/cikkek/elnyuhetetlen-mindenes-ford-fiesta-15-evesen]15 éves Ford Fiesta használttesztje is bekerült.

%KA%Mit tud 240 ezer kilométer után egy A4 TDI? A nyáron megnéztük%KA%

Mit tud 240 ezer kilométer után egy A4 TDI? A nyáron megnéztük

A csöppet lehangoló május után a június már élménydúsabb volt. Nekem is érdekes volt, de az olvasókat is érdekelte, hogy milyen (is) lehet egy 240 ezer kilométert futott TDI Audi. Az új Kia Ceed hozta azt, amit vártunk tőle: ismét döbbenetesen jó autó lett, ráadásul a menetpróbán még versenypályán is mehettünk vele, ami kellemes meglepetés volt. Sirathattuk viszont az erősen limitált Ford GT először elpusztult példányát, vezethettük a hazánkba is megérkezett frissített Mustangot, ami nem mellesleg egy világrekord kísérlettel debütált.

%KA%Az év egyik legjelentősebb újdonsága volt az új Peugeot 508, hamarosan hazai tesztjével is jelentkezünk%KA%

Az év egyik legjelentősebb újdonsága volt az új Peugeot 508, hamarosan hazai tesztjével is jelentkezünk

Júliusban a legmegbízhatóbb modellek listája vitte a prímet, de sokan voltak kíváncsiak az Opel új arculatára, ami beszédes, pláne úgy, hogy új modellt a PSA-tól átvett Combo Life kivételével nem hoztak idén. Igaz, utóbbinál is érdekesebb volt az álomautók hazai belépőára, avagy a legolcsóbb álomautók kínálata. Szerencsére sokan ránéztek arra is, mi az a 7 dolog, amit nyáron feltétlenül érdemes ellenőrizni az autón, és persze tömegeket vonzott a vadonatúj, azóta az Év Autója díj döntőjébe is bejutott Peugeot 508 menetpróbája is.

%KA%Több mint 500 ezer kilométerrel próbáltuk ezt az Audi A8-ast%KA%

Több mint 500 ezer kilométerrel próbáltuk ezt az Audi A8-ast

Tipikus nyári kifakadás vitte az augusztust, a jobbra tartási kötelezettségről írt cikkünk, ami nyáron különösen aktuális, akkor találkozni a legtöbb olyan sofőrrel, aki nincs tisztában a szabállyal, vagy inkább tesz rá magasról. Bár ekkor még csak hírként merült fel a rendőrségi Astrák eladása, sokan voltak rá kíváncsiak, ahogyan a több mint 500 ezer kilométert futott Audi A8-ra is. Vonzotta a kattintásokat a hagyatékból előkerült Lamborghini Countach, továbbá egy PR cikkünk is bekerült a top 5-be augusztusban, a MOL segítségével arról írtunk, milyen üzemanyagot érdemes tankolni az egyes autókba.

%KA%Szeptemberben jutott el hozzánk a legérdekesebb Dacia Duster, az alapmotoros%KA%

Szeptemberben jutott el hozzánk a legérdekesebb Dacia Duster, az alapmotoros

Szeptemberi kedvenc cikkünk a februári, áprilisi és májusi után nem túlzottan meglepő. Egy Dacia Duster, ezúttal alapmotorral, ami olyannyira meggyőzően jó volt, hogy egy ismerősre rá is melegítettem, s bejött, a közel 20 éves Opel Corsa után imádja. A Dacia pont ezt csinálja szenzációsan, a 10 évnél időseb használt autókból átülők számára elképesztően jó. Aki pedig többet tud áldozni, jobbhoz van szokva, az persze találhat vonzóbbat a piacon, természetesen drágábban. Azon sem lepődtem meg, hogy mi volt a második legnépszerűbb téma szeptemberben: a rendőrségtől leselejtezett autók szemléje, melyeknek persze árverése is vonzó téma volt, de a kettő közé a 7 autóvásárlási alapszabály is beférkőzött. X-Tomi 5 Suzuki kreációja pedig az ötödik legnépszerűbb szeptemberi témának bizonyult.

%KA%Idén került sor a rendőrségi Opel Astrák cseréjére. Ott voltunk az egyik árverésen, nem arattak sikert%KA%

Idén került sor a rendőrségi Opel Astrák cseréjére. Ott voltunk az egyik árverésen, nem arattak sikert

Októberben robbant be a hír, hogy megváltozik a töltőpisztolyok jelölése a benzinkutakon. Igaz, azért nem eszik olyan forrón a kását, a gázolaj B7 jelölése mellett megmaradt azért a D betű, ahogyan a benzin E5 jelölése mellett is ott van továbbra is a 95-ös. Októberben is nagyon pörgött a 7 autóvásárlási alapszabály, érdekesnek mutatkozott az ADAC gumitesztje és az is, hogy milyen használt autót kapunk egy új telefon áráért. És persze még két új autó tesztje is belefért a legnépszerűbb cikkek közé, nem meglepetés, hogy melyeké: a frissített Suzuki Vitaráé és a duplakuplungos automata váltós Dacia Dusteré.

%KA%Idén is elkészítettük a szokásos téligumiteszünket, rekordszámú abronccsal%KA%

Idén is elkészítettük a szokásos téligumiteszünket, rekordszámú abronccsal

Novemberben érkezett saját gumitesztünk, idén rekordszámú gumiabronccsal és a szokásos tanulságokkal: télies körülmények között nincs párja a jó téli guminak, ugyanakkor a koros téli már messze nem életbiztosítás. Érdekesnek bizonyult a 10, eredetileg homologizációs céllal épített autót bemutató cikk, tesztjeink közül pedig annak a Mercedes E-osztálynak a használttesztje volt a legnépszerűbb, amely autó két évvel ezelőtt újként is járt nálunk. Valóban érdekes autó volt, érdekesebb és persze jóval megfizethetőbb, mint újonnan, ráadásul remek fotókat is sikerült róla készíteni. Nem úgy a népszerűségi lista következő autójáról, Hyundai Kona Electricről, aminek tesztjére januárban kerül majd sor. Az aktualitás a tél küszöbén sem maradt el, az összkerékhajtások bemutatása érdeklődésre számot tartónak bizonyult.

%KA%Decemberben hóban és terepen is kipróbáltuk a frissített Suzuki Vitarát%KA%

Decemberben hóban és terepen is kipróbáltuk a frissített Suzuki Vitarát

Decemberben ismét egy aktuális közlekedési téma, a menetfény és a fényszóróhasználat végzett az élen, s bár tesztautóból nem volt hiány, ismét egy Suzuki Vitara, a terepen és hóban is próbált összkerekes bizonyult a legnépszerűbbnek, de közel ennyien voltak kíváncsiak a Dacia Dokkerre is, amiért élményautóként nehéz rajongani, ellenben családszállítóként tökéletes és nem mellesleg olcsó. Négy év és 215 ezer kilométer után járt nálunk egy 3-as BMW és persze még egy aktuális téma átlag felett vonzotta az olvasókat: a modern akkumulátorok és a stop-start rendszerek világa, amivel nem árt barátkozni a téli hidegben, azaz az akkucserék főszezonjában.

Újdonságokat a jövő év is bőséggel ígér, hozzuk természetesen azokat is, meg persze a futó, használt autókat sem feledjük, hiszen tudjuk, a legtöbb vásárló ilyet tud csak megengedni magának. Mi magunk is, s valljuk be, sokszor érdekesebbek is, nagyobb rajongást kiváltók, mint az újak, amelyek rendszerint kivétel nélkül remek gépek, de az igazi kérdés mégis inkább az, hogy miként szolgálnak néhány év(tized) és néhány tíz-, százezer kilométer után. Tartsatok velünk jövőre is, ha pedig megmutatnátok saját autótokat, várjuk a jelentkezéseket jövőre is! És persze boldog új évet kívánunk!

Ez is érdekes lehet:
 

Lényegében 2012-ben változott utoljára a regisztrációs adó - van is baj vele

Egyre több a hibrid autó a piacon, ez pedig a kisebb belső égésű motoros autóknál megdöbbentő...

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan...

Budapest-Bamako: a befutó után is érkeznek még érdekes beszámolók

Bár a Budapest-Bamako mezőnye vasárnap befutott Sierra Leone fővárosában a célba, a nagy hajtás...

Trükkös csalások használt autókkal

Megvan álmaink autója! Remek kondíció, kedvező évjárat, és amit végképpen alig hiszünk: az ár...

Ikarus 30: hatvan éves a nejlonbusz

Botránnyal kezdődött az élete, igazából nem vált be a forgalomban sem, mégis maradandó nyomott...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Nem ígérkezik unalmasnak 2020 sem, a naptár máris tele van friss típusokkal

Idén sem pihen meg az autóipar, rengeteg újdonsággal lehet majd találkozni a szalonokban, ebből...

Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes...

Így épül a legerősebb hazai Nissan GT-R

1200 lóerő fölé várják a hazai építésű GT-R teljesítményét, de még nem tudják, hol lesz a vége...
 
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Keménykedés mindenek felett – BMW X4 M Competition teszt

Menőségérzet – BMW X4 M Competition

A Competition modellek nem épp versenyautókat takarnak a BMW-nél, csupán a legkeményebb kiviteleket. Ez pedig az X4 M Competition esetében 510 lóerőt és őrülten jó stabilitást jelent.


Renault Zoe Z.E. R135 Intens teszt

Vajon mit tud az új Renault Zoe? Kifaggattuk!

Növelt kapacitású akkumulátor, erősített motor, villámtölthetőség opciója - a Renault Zoe továbbra is erős ajánlat a piacon. Megnéztük, miként fogyaszt valós, egyhetes használatban.


Dögös köntösbe bújtatták a Prius II. hajtásláncát

Absztinens sporttörpe - Toyota Yaris GR Sport Edition teszt

Idén kifut a Yaris jelenlegi generációja, ám mielőtt elfogynak a kereskedésből a modellek és megérkezik az új generáció, néhány egyedi szériával kedveskedik a Toyota. Például a GR Sport változattal.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Lényegében 2012-ben változott utoljára a regisztrációs adó - van is baj vele

Elavult regisztrációs adónk bünteti a modern hibrideket

23 órája – Sztori

Egyre több a hibrid autó a piacon, ez pedig a kisebb belső égésű motoros autóknál megdöbbentő módon jelentősebb regisztrációs adót jelent. Mutatjuk, miért.


Nem ígérkezik unalmasnak 2020 sem, a naptár máris tele van friss típusokkal

Tíz idei újdonság, amiket nagyon várhatunk

2 napja – Sztori

Idén sem pihen meg az autóipar, rengeteg újdonsággal lehet majd találkozni a szalonokban, ebből a színes felhozatalból választottunk ki tíz modellt.


Egy kis történelmi kalandozás a Skoda 125. szülinapja alkalmából

Idén 125 éves a Skoda!

3 napja – Sztori

Tudtad, hogy a Skoda kerékpárok gyártásával kezdte és valójában nem is Skoda néven? Most, hogy 125 éves lett a gyár, nézzünk egy picit körül a történelmében!


Használtautó.hu

TOYOTA COROLLA Sedan 1.6 Active Trend+ LED ÁFÁS ÁR 35000KM 8MM GUMIK SÉRÜLÉSMENTES

TOYOTA COROLLA Sedan 1...

Ár: 5.390.000 Ft

Évjárat: 2018 / 10

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PHAETON 5.0 V10 TDI 4Motion (5 személyes ) (Automata)

VOLKSWAGEN PHAETON 5.0...

Ár: 1.480.000 Ft

Évjárat: 2004 / 3

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

SUZUKI IGNIS 1.3 GL ABS

SUZUKI IGNIS 1.3 GL ABS

Ár: 549.000 Ft

Évjárat: 2001 / 10

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!