0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Esélylatolgatás a VW tulajdonszerzése kapcsán.

Felfalja a VW a Suzukit?

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Szuperolcsó mini, kompakt szabadidő-autó, hatalmas méretű terepjáró – ezek jelentik a hajtóerőt a két cég egyesülése mögött. Azonban nem mindenhol lehet majd megkapni mindegyiket.

Suzuki Osamu és Martin Winterkorn a 19,9 százalékos tulajdonszerzés aláírását követően

Suzuki Osamu és Martin Winterkorn a 19,9 százalékos tulajdonszerzés aláírását követően

Elveszíti önállóságát a Suzuki? Tavaly a Volkswagen 19,9 százalékos tulajdonrészt szerzett a Suzuki autógyárban, a szerződés aláírásának ünnepélyes pillanatában azonban mindkét fél igyekezett bizonygatni, hogy nem terveznek ennél nagyobb mértékű részvénycserét. Idő közben azonban nagyot változott (értsd romlott) a gazdasági helyzet, ennek megfelelően módosul a két cég együttműködése. Jól értesült források szerint a VW a következő öt év során évi tíz százalékkal növeli majd részesedését a japán autógyártóban. A folyamat végén a Volkswagen közel hetven százalékos, azaz meghatározó részesedést szerez, mikor ez bekövetkezik, már az új közös modelleket is megvásárolhatóak lesznek Európában. A harmadik világban mindez sokkal gyorsabban történik majd.

Elsőként az Indiában Maruti A-Star néven forgalmazott Alto-ból készülhet VW. Ez még csak számítógépes grafika, de hasonlóan minimális változások lesznek a valóságban is. Fontos a gyorsaság és az olcsóság

Elsőként az Indiában Maruti A-Star néven forgalmazott Alto-ból készülhet VW. Ez még csak számítógépes grafika, de hasonlóan minimális változások lesznek a valóságban is. Fontos a gyorsaság és az olcsóság

A nagy növekedésre képes autópiacok közül a VW már jó pozíciókkal rendelkezik Kínában, de Indiában csak jelzés értékű a jelenléte. A szubkontinensen még mindig a Suzuki tulajdonában lévő Maruti a meghatározó erő, amely most éppen gyengélkedik, ezért alig haladja meg a részesedése az ötven százalékot. A Volkswagen a lehető leghamarabb szeretné elkezdeni a közös munkát a Suzukival, ennek megfelelően a nemrég bemutatott A-Star (Európában Alto) alapján, minimális módosításokkal készít egy jó ár/érték arányú belépőmodellt. Az A-Starhoz hasonlóan ez is letekerhető, és nem kibillenthető hátsó ablakot kap, és várhatóan csak az első lökhárítót cserélik le egy olyan darabra, amely jobban illik a német cég arculatába. Azért nem várnak az új Lupo-ra, mert az olyan technikai megoldásokkal rendelkezik, amelyek csak a magas, európai munkabérek mellett jelentenek költségcsökkentés. Az olcsón termelő piacokon az érintőképernyővel helyettesített középkonzol vagy a kis lökettérfogatú turbómotorok jelentős árnövelő tényezőként jelennek meg.

Csak a következő SX4 generációt veszi majd át a VW, és teljesen egyedi karosszériát terveznek majd neki. Nem áll rosszul a VW orr a mostani modellnek sem, igaz ez is csak számítógépen létezik

Csak a következő SX4 generációt veszi majd át a VW, és teljesen egyedi karosszériát terveznek majd neki. Nem áll rosszul a VW orr a mostani modellnek sem, igaz ez is csak számítógépen létezik

Európában az első kézzelfogható jele a két cég együttműködésének csak 2013-ban várható. A Suzuki SX4-es alapjára saját szabadidő-autót tervez a VW, és a japánok ugyan már 2011 végén bemutatják a következő generációt, annak karosszériáját nem lehet minimális módosításokkal a VW arculatba illeszteni. A németek ezért teljesen saját karosszériát fejlesztenek az autónak, és ezt az alkalmat arra is megragadják, hogy rögtön Skoda és Seat változatot is tervezzenek. Mivel a Suzuki adja (a dízelmotor kivételével) a műszaki alapot, mindegyik változatot Esztergomban fogják majd gyártani az itteni piac számára. Ami még nagyon fontos a VW-nek, hogy a Suzuki a jelenlegi modellhez hasonlóan az új SX4-est is úgy csinálja, hogy az rögtön alkalmas lesz az Egyesült Államokban való forgalmazásra, ahová a VW változatok a Suzuki eredetihez hasonlóan Japánból érkeznek majd. Az SX4-es mellett még a Splash utódának gyártása marad meg nálunk, a négy méternél érezhetően rövidebb buszlimuzin megint olyan autó, amely nagyon jól illik a VW konszern portfóliójába, így várhatóan nem lesz nagy gond abból, hogy az Opel elviszi tőlünk az Agila gyártását.

Igazi óriás marad az XL-7 következő generációja, amely a Touareg padlójára épül. Megkapja a V6-os dízelmotort

Igazi óriás marad az XL-7 következő generációja, amely a Touareg padlójára épül. Megkapja a V6-os dízelmotort

A legnagyobb meglepetések azonban nem ezek az autók jelentik majd, hanem a terepjárók. A Suzuki ezen a téren a Volkswagen konszern tudására épít a jövőben, a Grand Vitara utóda például az Audi Q5-ösnél használt padlólemezre épülhet. De nem egyedüliként, az XL-7-es utódát ugyanennek az alapnak a kicsit megnagyobbított, a VW Touaregnél használt változatára építik majd fel. Ezzel a lépéssel egy csapásra megjelenhetnek a hathengeres TDI-k a Suzuki terepjárók motorterében. Az önhordó karosszériára váltás miatt nem kell aggódnia azoknak sem, akik terepjárásra is használták a Suzuki járműveit. A VW a Touareggel bebizonyította, hogy ha felár ellenében is, de készít olyan változatot, amely képes helytállni nehéz körülmények között is. De a személyautók terén is kézzelfogható jelei lesznek az együttműködésnek, a VW kis lökettérfogatú turbómotorjai és a nagyon takarékos dízelei megjelenhetnek majd bizonyos Suzukik motorterében. A Swift esetén leghamarabb a következő generációváltásnál, a Kizashinál azonban akár két-három év múlva megjelenhetnek az új motorok.

Ez is érdekes lehet:
 

Autók akcióban: a legjobb filmes autós üldözések, szerintem

Az autó sem mindegy milyen, de az legjobb, ha az üldözés szerves része a történetnek. Autóbuzik...

Teslát idéző megoldásokat is kínál a hazai fejlesztésű Gorilla S10 autóvédelmi rendszer

Egy profi autóvédelmi rendszerrel nem csupán egy terméket, hanem szolgáltatást is vásárolunk...

Egy játékautó kalandos élete

Ki ne emlékezne gyerekkora kedvenc játékautóira és versenypályájára? Az alábbi videóban egy nagyban...

Jogsértés miatt több ezer hirdetését kellett törölje a Netriskauto

Bár az idén 20 éves Használtautó.hu továbbra is magasan piacvezető az oldalán található hirdetésszám...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Az évtized autós mozijának is nevezhetnénk a Ford v Ferrari filmet

Előre szólok, hogy NEM leszek SPOJLERMENTES. Most már eltelt több, mint egy hét a film bemutatója...

A piac legkedvezőbb árú hibrideit kínálja a Suzuki

Ma már nem feltétlenül kell drágább autókra gondolni, ha a hibridek kerülnek szóba. A Suzuki...

A rend őrei sem vetik meg a luxust és a tempót

A hazai rendőrség állományát jórészt Skoda Octaviák teszik ki, de persze itthon is találni néhány...

Óriás tér 1 millió alatt - Mazda E 2200 használtan

Ritka az ilyen őszinte és elnyűhetetlen autó, mint a Mazda E 2200, ami ráadásul 6 üléssel is...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (1 db)

A írta: 2010 július 05., hétfő 07:31:54

Nagyon sajnálom a dolgot , ugyan is soförködés és sok 100 ezer km után mondom a WV a lehető legrosszabb ár/érték arányú alternatíva, brutális szervízkoltségekkel .
A suzukiról meg azért szerintem mindenkinek a megbízhatóság és az olcsón fent tartható igavonó jut eszébe. :(

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Friss tesztek

A puttonyosban még sosem kellett csalódnunk – BMW 330d xDrive Touring

Van zsákjában minden jó! – BMW 330d Touring

Történnek furcsa dolgok a BMW-nél, de szerencsére, ami igazán fontos, arra többszörösen koncentrálnak. A 3-as sosem volt ennyire jó, mint most, hat hengerrel pedig azt adja, amit kell.


Íme, a vásárlók igénye – Csúcsmotorjával próbáltuk a Skoda Kamiqot

Közkívánatra – Skoda Kamiq

Túllépett már áraival azon a Skoda, hogy egyszerű népautónak mondhassuk, ehhez igazodik a minőség, a konstrukció és a kivitelezés is. Legkisebb crossoverükbe, a Kamiqba se lehet belekötni.


Citroën Grand C4 SpaceTourer 1.5 BlueHDi 130 Automata Feel teszt

Kényelemre vágyó nagycsaládosoknak: Citroën Grand C4 SpaceTourer

Hat évvel ezelőtt debütált a Citroën C4 Picasso harmadik, egyben a Grand C4 Picasso második generációja. Tavaly leginkább nevet váltottak: C4 SpaceTourer és Grand C4 SpaceTourer néven folytatták karrierjüket.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
Hirdetés

SUZUKI tesztek

Suzuki Ignis 1.2 GL teszt

Japán kisautó klímával, 3 millióért - Suzuki Ignis teszt

Kívülről miniautós méretű, belülről korrekt kisautós helykínálatú, szívó benzinesével minden szempontból bajnok az új Ignis.


Suzuki Baleno 1.2 GL teszt

Ez is a mi autónk lehet? Suzuki Baleno teszt Videó

Azt a verziót sikerült megkaparintani az új Suzuki Balenóból, amit vélhetően a legtöbben fognak venni. A Baleno jó családi autó lehet.


Suzuki Vitara 1.6 GL+ teszt

Teszten a Suzuki Vitara, amit venni is fognak Videó

Fronthajtással, alap közeli felszereltséggel teszteltük az új Suzuki Vitarát, mert legtöbben vélhetően így fogják választani. Slágergyanús.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6L VVT teszt

Francba a turbómotorral! Suzuki SX4 S-Cross teszt

Szimpla fronthajtással és elvileg ósdi szívó benzinmotorral próbáltuk a Suzuki SX4 S-Crosst. És egy kicsit meglepődtünk.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6 DDiS 4WD teszt

Üdvözlet az analóg korszakból - Suzuki SX4 S-Cross teszt

A Suzuki SX4 S-Cross bár jó autó, de ezért az árért sajnos van nála több jobb ajánlat is. Azok viszont kicsit sem Suzukik.


Még több SUZUKI teszt

Címlapon


Friss cikkek

A rend őrei sem vetik meg a luxust és a tempót

Nyolc típus, amit nehéz elképzelni rendőrautónak

7 órája – Sztori

A hazai rendőrség állományát jórészt Skoda Octaviák teszik ki, de persze itthon is találni néhány érdekesebb modellt. A világ más pontjain sincs ez másképp, méregdrága négykerekűeknek is van helye a rendőrség kötelékében.


A piac legkedvezőbb árú hibrideit kínálja a Suzuki

Megfizethető hibridekkel erősít a Suzuki Videó

Tegnap – Sztori

Ma már nem feltétlenül kell drágább autókra gondolni, ha a hibridek kerülnek szóba. A Suzuki minden eddiginél elérhetőbbeket kínál, az Ignis esetén ráadásul alapáron.


Alig két hete, hogy bemutatták, de már hazánkba is ellátogatott az Aston Martin DBX

Amikor az orrunkat megcsapja a finom bőr illata: Aston DBX

Tegnap – Újdonság

Exkluzív élményben lehetett részünk, hiszen még a potenciális vásárlók előtt tekinthettük meg a brit gyártó legújabb modelljét. Nem árt tudni róla, hogy a legkomolyabb ligába érkezik a DBX, ahol Bentley és Porsche modellekkel mérkőzik.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Volkswagen Amarok Power Concept: a hangereje is nagy

Volkswagen Amarok diszkókoncepció a tópartra

6 éve – Autósvilág hírei

A Volkswagen munkagépes üzletága is kiállít a hétvégén a Wörthi-tónál rendezett GTI Fesztiválon: egyedi Amarok is pózol a standján.


Mexikóban is tarolt a Volkswagen, sörrel dobogón a Hyundai

Kubica kétszer is tetőre rakta a Fiestát Videó

6 éve – Autósvilág hírei

A papírformának megfelelően Ogier nyerte a Mexikói ralit, s ezzel visszavette az összetettbeli vezetést a szintén volkswagenes Latvalától.


4Motion hajtással is jön a Volkswagen Golf VII

A legtakarékosabb összkerekesként fut be a Golf VII

7 éve – Autósvilág hírei

Ötödik generációs Haldex kuplunggal, a korábbi 4Motionnál 15 százalékkal szerényebb, a vetélytársakénál is alacsonyabb fogyasztással itt a Golf VII 4Motion.


Használtautó.hu

SUZUKI JIMNY 1.3 JLX Megkímélt állapot!!!

SUZUKI JIMNY 1.3 JLX M...

Ár: 1.549.000 Ft

Évjárat: 2004 / 4

Kivitel: Terepjáró

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI WAGON R+ 1.3 GC (5 személyes )

SUZUKI WAGON R+ 1.3 GC...

Ár: 590.000 Ft

Évjárat: 2003 / 4

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SX4 1.5 i. MO-i. klíma. el. ablak

SUZUKI SX4 1.5 i. MO-i...

Ár: 700.000 Ft

Évjárat: 2006

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!