0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

30 év és öt generáció - ünnepi év vár a Renault Clióra

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

·

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan csak az év közepén, nyáron kaphat szülinapi tortát a Renault Clio.

%KA%A Clio névadásakor szakított a Renault a számokkal%KA%

A Clio névadásakor szakított a Renault a számokkal

Kétszer nyerte el a Renault Clio a megtisztelő Év Autója címet, legelőször mindjárt az első generáció, ami jól mutatja, hogy kisautó létére nagyot alkottak vele a franciák. Persze az 1990 júniusában debütált típus más szempontból is fontos mérföldkő a Renault életében, hiszen évtizedek névadási gyakorlatával szakított. Magyarán a korábbi számjelzések után „valódi” nevet kapott, méghozzá a görög mitológia világából. A Clio név ugyanis nem mást takar, mint Kleiót, a Zeusz és Mnémoszüné frigyéből született múzsát. Aki egészen pontosan a történetírás múzsája, így most én is épp hozzá fohászkodok, hogy adjon ihletet a típus történetének folytatásához.

%KA%Az első generációs Cliót az Év Autójának választották annak idején%KA%

Az első generációs Cliót az Év Autójának választották annak idején

Az első generáció másik nagy érdekessége a mérete. Az R5 örökébe lépő típus dimenziói ugyanis megközelítették az akkori alsó-középkategóriás autók méretét. Első futóműve és motorpalettájának egy része pedig az R19-ből érkezett. Utóbbi egészen széles volt, hiszen 1,1 litertől 2,0 literig terjedt a skála benzines fronton, de az 1,9 literes szívó dízelmotort is választhatták a korabeli ügyfelek. Mivel a Renault az 1990-es évek első felében a mainál jóval sikeresebb F1-es programot is futtatott, a Clióból még olyan ínyencségek is készültek, mint az „aranyfelnis” Williams modell.

%KA%Ínyencek kedvence lehet a Clio Williams%KA% %KA%Ínyencek kedvence lehet a Clio Williams%KA%

Ínyencek kedvence lehet a Clio Williams

%KA%1994-ben kapott először ráncfelvarrást, amit még egy követett 1996-ban is%KA%

1994-ben kapott először ráncfelvarrást, amit még egy követett 1996-ban is

A generációváltás négymillió eladott autó után következett 1998-ban, maradva a jól bevált koncepciónál, közelítve a magasabb kategória méretei felé. Emellett a második generációs Clio alapfelszerelésként adta a vezető és utasoldali légzsákot, illetve a szervokormányt, valamint extraként az oldallégzsákokat és a xenon fényszórókat. Ezeknek is köszönhetően a kisautók közül elsőként ért el négy csillagot az Euro NCAP törésteszten! A motorháztető alá is készültek a mérnökök új fejlesztésű, 16 szelepes 1,4 literes és 1,6 literes hajtásláncokkal, továbbá az igazi benzinvérűek szívét melengető kétliteres sportmodellt is kínáltak.

Sőt, az ezredfordulón a középmotoros, hátsókerék-hajtású változattal borzolták a kedélyeket a franciák, amelynek V6-os, háromliteres benzinmotorja eleinte 226 lóerővel, majd később már 258 lóerővel mozgatta a kisautót.

Természetesen a dízelmotorokat is megtartották a palettán, illetve megjelent a lépcsőshátú változat is Thalia néven. Ez itthon óriási sikert aratott, Magyarország a harmadik legnagyobb piaca lett. Végül 5,6 millió példányt adtak el a második generációból, mielőtt átadta a stafétabotot a harmadiknak.

%KA%A második generációból még ma is lehet kimondottan jó állapotú példányokat találni%KA%

A második generációból még ma is lehet kimondottan jó állapotú példányokat találni

%KA%2001-ben kapott ráncfelvarrást a második generáció%KA%

2001-ben kapott ráncfelvarrást a második generáció

Persze miközben a harmadik generáció 2005-ben a Renault-Nissan közös B-platformján debütált, a második még vígan vadászott vásárlókra Campus néven. Az új Clio azonban továbbfejlődött a biztonság terén és természetesen megnőtt az elődhöz képest, több mint 1,7 centivel, így megközelítette a négyméteres hosszúságot. Az extralistájára felkerültek a kanyarkövető fényszórók, a keréknyomás-ellenőrző és a Renault kártya a kulcsnélküli ajtónyitáshoz, illetve záráshoz.

Az Euro NCAP törésteszten immár ötcsillagos kisautó ezúttal a kombi karosszériával is többet nyújtott az elődnél.

A Grandtour 2007-ben érkezett a piacra alaphelyzetben 439 literes csomagtérrel és a turbófeltöltéses 1.2 TCe benzinmotorral. Sportos vonalon az RS változattal tovább erősítették a kisautó imázsát, nem mellesleg a harmadik generációt is az Év Autója díjjal jutalmazták. Ez egyben azt is jelenti, hogy a Clio volt az első típus, amely duplázni tudott a díj történetében.

%KA%Biztonság terén mércét állított a kategóriában%KA% %KA%Biztonság terén mércét állított a kategóriában%KA% %KA%Biztonság terén mércét állított a kategóriában%KA%

Biztonság terén mércét állított a kategóriában

%KA%A harmadik generáció egyik nagy újdonsága a kombi karosszéria volt%KA%

A harmadik generáció egyik nagy újdonsága a kombi karosszéria volt

A negyedik „felvonás” 2012 őszén debütált a Párizsi Autószalonon. Méretei tovább nőttek, az új dizájn is telitalálatnak bizonyult, ráadásul az autó tömegét is sikerült alacsonyan tartani. Az alapváltozat nem egész egy tonnát nyom! Viszont eltűnt a háromajtós változat, de megmaradt a kombi. Sokak örömére az R.S. modellt is megtartották, amelyből fantasztikus versenyautók is készültek a különböző nemzeti márkakupák számára (ugyanúgy, ahogy a korábbi generációkból is). Motorfronton egyébként megmaradt a vegyes felhozatal. A szívó benzinmotorok mellett 0,9 literes turbós is megjelent, illetve a dízelek közül is választhattak az érdeklődők.

%KA%A negyedik generáció is megtartotta a kombi kasztnit%KA% %KA%A negyedik generáció is megtartotta a kombi kasztnit%KA%

A negyedik generáció is megtartotta a kombi kasztnit

Végül a nemrég bemutatott ötödik generáció a kor divatjának megfelelően hatalmas érintőképernyőt kapott, miközben a külső formavilágot csak óvatosan módosították. Érdekes módon az autó hossza még egy picit csökkent is, de ez egyáltalán nem volt negatív hatással az utastér, illetve a csomagtér méretére. Természetesen a modellpalettáról a villanymotoros verzió sem maradhat le napjainkban, ugyanakkor az R.S. változatról valószínűleg lemondhatunk. Aztán, hogy mit hoz még a jövő, az egy jó kérdés. Az biztos, hogy a Clio név már jól bejáratott, ezért ha tippelnem kell, akkor úgy vélem a Renault kitart még egy darabig mellette és megéli a hatodik generációt is.

%KA%Az ötödik generáció kombit nem, viszont hibrid hajtást már nyújt%KA%

Az ötödik generáció kombit nem, viszont hibrid hajtást már nyújt

Ez is érdekes lehet:
 

Renault Grand Scénic 1.6 dCi Stop&Start Privilége teszt

Alapos nyúzópróbának vetettük alá a tökéletes családi autónak ígérkező Renault Grand Scénicket...

Megnéztük a legújabb rendőrautókat. Erősek, mutatósak, de vajon mennyire lesznek tartósak?

December 23-án 385 új rendőrautó állt szolgálatba, idén még 1202 érkezik. Az új szirénásokból...

Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes...

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Trükkös csalások használt autókkal

Megvan álmaink autója! Remek kondíció, kedvező évjárat, és amit végképpen alig hiszünk: az ár...

Szeptember 1-től fokozott rendszám ellenőrzés

Ellentmondásos hírek keringenek a sajtóban, miszerint hiába ellenőrzik fokozottan a külföldi...

Mutatjuk, milyen átalakítással vág neki a Toyota Hiace a Budapest-Bamako versenynek

Holnap startol a Fapados Dakarként ismertté vált Budapest-Bamako verseny, aki kíváncsi, a Lurdy...

Heti podcast: 480 lóerős, dupla turbós SUV, olcsó villanyautó és új Corsák a terítéken

Podcastunkkal ismét jelentkezünk, átbeszéljük az autókat, amikkel a héten találkoztunk, pontosabban...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0

Friss tesztek

Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nincsenek csodák? - Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nemes céllal született meg a Skyactiv-X motor, hiszen a fogyasztáscsökkentés és a károsanyag-kibocsátás mérséklése lebegett a tervezők szeme előtt a megalkotásakor. Most elmesélem, hogy ez mennyire sikerült egy SUV-ban.


Skoda Kamiq Style 1.0 TSI DSG teszt

Éretlen? - Skoda Kamiq 1.0 TSI DSG teszt

Az egyliteres motorral felszerelt Skoda Kamiq járt már nálunk, ám korábban manuális váltóval. Most megnéztük, hogy mit tud a hétfokozatú DSG-vel.


Villámpróba: csúcsverziójával, itthon vezettük a Renault Zoét

3 millió forint kedvezménnyel eléggé élhető az új Renault Zoe

Tavaly megújult, idén már a hazai piacon is erős ajánlattal csábít a Renault Zoe. Izmosított akkumulátorával korrekt hatótávot ad, de utasterével és sofőrsegédeivel is nagyot frissült.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1yZW5hdWx0
Hirdetés

RENAULT tesztek

Renault Kangoo Z.E. 33 L2 Maxi személyszállító teszt

Ha kisiparos lennék, ilyet vennék! Renault Kangoo Z.E. teszt

A Renault villanyautó kínálata nem csak a Zoe kisautót tartalmazza, a Kangoo és a Master is elérhető elektromosként, előbbi személyszállítóként is.


Renault Kadjar 1.6 dCi 130 CVT teszt

Fokozat nélkül fokozott nyugalom? Renault Kadjar 1.6 dCi CVT

Tavaly ősszel egy új benzinessel, csúcsdízeléhez pedig fokozatmentes automata váltóval bővült a Renault Kadjar kínálata. Utóbbit próbáltuk.


Renault Zoe Z.E. R90 41 kWh Life teszt

Villanyautó, amit már nem kell otthon töltögetni

Új mércét hozott a villanyautók körében a Renault Zoe. Komoly hatótáv, gyors tölthetőség és mindehhez bajnok ár. Egy hét és több mint 800 közös kilométer után kijelenthető: egyedüli autónak is kiváló.


Renault Talisman Grandtour Intens 1.6 dCi 130 EDC teszt

Pakolható francia – Talisman Grandtour teszt

Garantáltan jó választás a 130 lóerős dízelmotor a Talisman Grandtourhoz. Igazi utazós kombi a duplakuplungos automatával, de jobban is elsülhetett volna.


Renault Espace 1.6 TCe Initiale Paris teszt

Arcot vált - Renault Espace 1.6 TCe teszt Videó

Egyetlen benzinmotorjával, a paletta legerősebbjének számító 200 lovas 1.6 TCe-vel és csúcsfelszereltséggel járt nálunk az új Renault Espace.


Még több RENAULT teszt

Címlapon


Friss cikkek

Fejpénz, autópénz, hídpénz, biztosítás, útadó és sorompó nyitási hozzájárulás -  belépők Szenegálba

Mauritán határ: okostelefon a kilépésért, pénz a belépésért

2 napja – Sztori

A célhoz közelítve egyre viszontagságosabb körülményekről számolnak be a Budapest-Bamako résztvevői. Úttalan utak, hatalmas por és korrupt határőrök a hírekben.


Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Megtalálod, amit keresel! – Bejártuk a SzerszamKell.hu üzletét

2 napja – Sztori

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes raktáron lévő termék megtalálható. Körülnéztünk náluk.


Hedonista benzinégetés és spórolós hibridek legfrissebb podcastban

Így vegyél és így NE vegyél autót. Hibridek vs. benzinégetők

3 napja – Sztori

Minden ötödik magyar elkövet valami hibát autóvásárláskor. Kielemeztük a témát és szót ejtettünk a Toyota leköszönő és legfrissebb hibrid Yarisáról, de egy 510 lóerős BMW-ről is hallhatsz tőlünk.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

RENAULT CLIO 1.2 Azure 151 000 KM! Friss Műszaki!

RENAULT CLIO 1.2 Azure...

Ár: 799.000 Ft

Évjárat: 2005 / 11

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

RENAULT CLIO 1.5 dCi Extreme 6 hónap garanciával

RENAULT CLIO 1.5 dCi E...

Ár: 570.000 Ft

Évjárat: 2003 / 3

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

RENAULT CLIO 1.2 Expression

RENAULT CLIO 1.2 Expre...

Ár: 499.000 Ft

Évjárat: 2004 / 10

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!