0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Full bőr, kevés km: makulátlan állapotú Lexus LS 1993-ból

Így néz ki egy évi 2100 kilométert futott negyed század után Lexus LS

·
Címkék: autó, Lexus, LS, youngtimer

Nincs itt kérem semmi meglepetés, egy évente alig több mint kétezer kilométert futott Lexus LS, pláne ha még az időjárás és az egyéb erők sem gyilkolták, bő negyed évszázad után is jó állapotban kell legyen. Íme egy valóban szép példány.

%KA%26 évesen is gyönyörű az első generációs Lexus LS%KA%

26 évesen is gyönyörű az első generációs Lexus LS

Egy szépnek mondott autónál, pláne ha egy negyed évszázados példányról esik szó, a leírásában rendszerint felbukkan a „korához képest” szókapcsolat. Ez az első generációs Lexus LS400 azonban élete 26 éve során mindössze 55 ezer kilométert futott, így aztán nem csak „korához képest” „újszerű” − hogy a hirdetések egy másik kedvelt kifejezésével éljünk.

%KA%A Lexus első modelljeként épp 30 évvel ezelőtt debütált az LS%KA%

A Lexus első modelljeként épp 30 évvel ezelőtt debütált az LS

Talán nem annyira érdekes, mint az a több mint egymillió mérföldet, azaz 1,6 millió kilométert − eredeti darabjaival futott − LS, amiről februárban írtunk, de azért ennek a példánynak is bőségesen van bája. Ezzel ugyanis, amióta 1993-ban legördült a taharai üzem gyártósoráról, nem egészen 55 ezer kilométert tettek meg vele – évente átlagosan alig több mint 2000-et.

%KA%A kritikus pontokon is rozsdamentes ez a 26 éves példány%KA% %KA%A kritikus pontokon is rozsdamentes ez a 26 éves példány%KA%

A kritikus pontokon is rozsdamentes ez a 26 éves példány

Az autó nem csak „újszerű”, mindvégig egyetlen tulajdonos kezében volt, aki a jelek szerint elképesztően gondosan vigyázott rá. 26 éven át egyetlen balesetet sem szenvedett, a fényezés pedig az eredeti metálarany. Az oldalfalak alsó felét borító, a kilencvenes években oly divatos sötétszürke paneleken sem fogott az idő (illetve az UV-sugárzás) foga. Az aranyozott emblémák sem hiányoznak a hűtőmaszkról, illetve a csomagtérfedélről, és az oldalablakok krómkerete is sérülésmentes. Az utastérben szürkésbarna bőrbe húzott, motoros állítású, fűthető ülések várják a leendő tulajdonost, az ablakemelő kapcsolók paneljét és a középkonzolt faborítás díszíti – állapota alapján akár vadonatújnak is hihetnénk az autót.

%KA%Első tulajdonosa nem autózott sokat az LS-sel, ellenben vigyázott rá, gyakorlatilag új állapotban őrizte meg. Az ajtókon nem gyűröttek, gyárilag redőzöttek a kárpitok%KA%

Első tulajdonosa nem autózott sokat az LS-sel, ellenben vigyázott rá, gyakorlatilag új állapotban őrizte meg. Az ajtókon nem gyűröttek, gyárilag redőzöttek a kárpitok

%KA%A bőr minimális töredezettsége csak a sofőr ülésén figyelhető meg, vélhetően az azért nem kapott elegendő ápolást vagy épp nem megfelelő, hanem a bőrt szárító szerekkel%KA% %KA%A bőr minimális töredezettsége csak a sofőr ülésén figyelhető meg, vélhetően az azért nem kapott elegendő ápolást vagy épp nem megfelelő, hanem a bőrt szárító szerekkel%KA%

A bőr minimális töredezettsége csak a sofőr ülésén figyelhető meg, vélhetően az azért nem kapott elegendő ápolást vagy épp nem megfelelő, hanem a bőrt szárító szerekkel

Ez persze nem jelenti azt, hogy az autóban minden eredeti, ellenkezőleg, a gondos tulajdonos rendszeresen és lelkiismeretesen cseréltetett ki rajta minden elöregedő alkatrészt. Újak az abroncsok, a vezérműszíj, a vízpumpa és a termosztát, illetve az elosztó. Így már valóban gondtalanul alkalmas a mindennapi közlekedésre a századvég emblematikus típusának ezen példánya, bár azt nem tudni pontosan, a 4,0 literes, nyolchengeres 1UZ-FE erőforrás eredeti 250 lóerejéből mennyi áll ma is rendelkezésre, de semmi oka nincs annak, hogy akár egyetlen paripa is hiányozzon a ménesből. Ennek ellenére az új tulajdonos helyében sem a 8000-ig skálázott fordulatszámmérőn, sem a 260 km/h-ig beosztott sebességmérőn nem kergetnénk ütközésig a mutatót, már csak tapintatból sem.

%KA%A korabeli 4 fokozatú automata váltó Sport és Snow üzemmódot is kínál, a lengéscsillapítók is szabályozhatók%KA%

A korabeli 4 fokozatú automata váltó Sport és Snow üzemmódot is kínál, a lengéscsillapítók is szabályozhatók

A három választható üzemmódot kínáló, négyfokozatú automata sebességváltó a leírás szerint mindenesetre hibátlanul működik, ahogy a digitális klímaberendezés is. Akinek pedig (hozzám hasonlóan) van még mágnesszalagos magnókazettája, a kor high-end Nakamichi audiorendszerén keresztül hallgathatja. Az autó az Egyesült Államokban, New Jersey-ben várt új tulajdonosára, árverése helyi idő szerint november 21-én este 9 órakor járt le, az új tulajdonos pedig 13,250 dollárért (4,17 millió forint) vitte el ezt a négykerekű japán időkapszulát.

%KA%Automata klíma és menetstabilizáló elektronika is járt a bő negyed évszázaddal ezelőtti LS-hez, hifije még mágnesszalagról tud csak zenét olvasni%KA%

Automata klíma és menetstabilizáló elektronika is járt a bő negyed évszázaddal ezelőtti LS-hez, hifije még mágnesszalagról tud csak zenét olvasni

Fotók: bringatrailer.com; Forrás: Smarter Media

Ez is érdekes lehet:
 

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Minden idők legszigorúbb hazai emissziós korlátozása jön a riasztási fokozattal

Nyugalom, még csak tájékoztatási fokozatában van a szmogriadó Budapesten, mivel azonban tavaly...

Sofőrje miatt rekorder fogyasztású a Yaris

Néhány egyszerű trükkel akár egy közel 10 éves, fél millió kilométert futott autó is lehet fogyasztási...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Teslát idéző megoldásokat is kínál a hazai fejlesztésű Gorilla S10 autóvédelmi rendszer

Egy profi autóvédelmi rendszerrel nem csupán egy terméket, hanem szolgáltatást is vásárolunk...

5 éven belül 10 villanyautót ígér a Toyota – egyebek mellett

Tavaly több mint egymillió autót értékesített a Toyota, 2025-re 1,4 millió a cél, felfedték...

Tavaly itthon 8 elektromos autót helyeztek forgalomba

A 2012-es sem az elektromos autók éve volt, s a trendeket elnézve a közeljövőben is inkább csak...

Az évtized autós mozijának is nevezhetnénk a Ford v Ferrari filmet

Előre szólok, hogy NEM leszek SPOJLERMENTES. Most már eltelt több, mint egy hét a film bemutatója...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sZXh1cw==
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sZXh1cw==
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sZXh1cw==

Friss tesztek

Bárcsak szabad lehetne… - BMW X2 M35i xDrive teszt

Nyugtatókon él – BMW X2 M35i

A BMW-nél tudják, hogyan kell élvezhető autót építeni, ez tiszta sor. A piac változása viszont alaposan feladja a leckét a bajoroknak, elsőre a legdurvább X2-ről is nehéz eldönteni, hogy jó-e.


Ráncfevarrása után is mesteri a Renault Master

Mesterek mestere - Renault Master teszt

Bútorszállítónak álltunk néhány napra, közben a látványosan frissített Renault Master biznyította a képességeit.


Teszten a lágy hibrid Suzuki Swift

Mit adott nekünk a hibridség? - Suzuki Swift Hybrid teszt

A lágy hibrid Ignis után a Swift is nálunk járt ugyanazzal a hajtáslánccal, amelyben a 12 voltos lítium-ion akksi és az ISG segíti a benzinmotor dolgát. Vajon megéri a felárat?

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sZXh1cw==
Hirdetés

LEXUS tesztek

Lexus RC 300h teszt

Úriemberek sportautója - Lexus RC 300h teszt

Óvatosan frissítettek a Lexus RC vonalain, amely valójában egy nagyon csalóka sportautó. Vagyis inkább túakupé.


Megtartottam volna: Lexus ES 300h teszt

Józanul űznéd a fényt? A Lexus ES a te autód (is)! Videó

Nagyon ritka az olyan tesztautó, amit a próbaidőszak után fájó szívvel adok vissza, a Lexus ES ilyen volt. Hozzánk csakis hibridként érkezik, kellő erővel, szerény fogyasztással.


Lexus NX 300h Luxury teszt

Különc, de csak külsőre - Lexus NX 300h

Tegye fel a kezét, aki látja, hogy frissítették az NX-et? Senki? Nem baj, nagyjából ez is volt a céljuk, hisz kívülről nem akartak változtatni a karakteren, csak amin kellett, apróságokon.


Lexus LS 500h AWD Supreme teszt

Földöntúli látvány, emberközeli élmény - Lexus LS

Rendkívül erős most a limuzinok szegmense, bár a nagyágyúk egy része épp csak friss, az LS teljesen új és különleges technikát mutat. A hibrid igazi csemege, mégis kétes érzéseim vannak utána.


Lexus RC 300h F Sport teszt

Korhatáros vetítés - Lexus RC 300h

Akárcsak egy horrorfilm óriásplakátja, amin a legsokkolóbb szereplőt is megjelenítik. Mindent lelőnek róla az első pillanatban, nincs esélyünk megijedni, de így legalább figyelhetünk a részletekre.


Még több LEXUS teszt

Címlapon


Friss cikkek

Toyota Yaris: lehet nagyon takarékos, de lesz belőle vérpezsdítő  GR is

2,9 l/100km fogyasztással jön az új Toyota Yaris

Tegnap – Újdonság

Egyre többet tudunk az új Toyota Yarisról, egyre ígéretesebb is: a hibrid kategóriája legtakarékosabbja lesz


5 éven belül 10 villanyautót ígér a Toyota – egyebek mellett

Felkapcsolják a villanyt! Íme a Toyota 5 éves terve

2 napja – Sztori

Tavaly több mint egymillió autót értékesített a Toyota, 2025-re 1,4 millió a cél, felfedték, milyen modellekkel, miként képzelik el a közeljövőt.


Már 50 milliárd forintos tétel a nagycsaládos autók támogatása, küzdenek a vevők és a kereskedők is

Nagycsaládos autó: gyorsabb volt a gyártás, mint a MÁK határozat

4 napja – Sztori

Érdekes helyzetet szült a tavaly júliustól igényelhető nagycsaládos autóvásárlási támogatás, a határozatok és az utalások is csúsznak, igény pedig van bőven. Egy beszédes példán keresztül mutatjuk be a rendszert.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

LEXUS LS 600h (Automata) Vezetett szervizfüzet. Hybrid akkumulátor cserélve

LEXUS LS 600h (Automat...

Ár: 5.200.000 Ft

Évjárat: 2008 / 6

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

LEXUS LS 600h L President 3 (Automata)

LEXUS LS 600h L Presid...

Ár: 6.200.000 Ft

Évjárat: 2008 / 1

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

LEXUS LS 600h L President 3 & Relax (Automata) 4x4

LEXUS LS 600h L Presid...

Ár: 3.999.999 Ft

Évjárat: 2008 / 10

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Hibrid

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!