0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Polákmérgezés: a Polonez jobb volt a VFTS-nél

Lengyel hétvége: Magyar fejlesztés is volt a Polonez raliautóban

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Kanyik Antal 1987-88 között mindössze két évet versenyzett saját építésű, de időnként a gyáriaknál is jobb Polonezével, mégis annyira szívéhez nőtt, hogy már gyűjti az alkatrészeket a feltámasztásához.

Az erős motor és az elavult, ám annál stabilabb futómű miatt igen látványosan lehetett autózni a Polonezzel

Az erős motor és az elavult, ám annál stabilabb futómű miatt igen látványosan lehetett autózni a Polonezzel

A polákmérgezést gyorsan megkapta Kanyik Antal, aki a nyolcvanas évek elején a kor szinte íratlan szabálya szerint különböző Zsigulikkal versenyzett. A Gruppe 2-est szerette, de a VFTS – még leírni is fáj – nem jött be neki. Viszont a Polonezt meglátni és megszeretni egy pillanat műve volt.

„A Salgó Ralin láttam először Polonezt, a Béke és Barátságkupára (BBK) jött el vele a lengyel válogatott, és Ferjáncz Renault 5-ösét is riogatták vele. Nekem az első pillanatban nagyon megtetszett a robusztus felépítése, és ahogy duzzadt az erőtől” – mesélte Kanyik.

Nem csoda, hogy megtetszett neki, hiszen a lengyel kollégák nem sokat vacakoltak az autó fejlesztésével. Mivel a Polski Fiathoz megvásárolták a kétliteres Fiat-motort is, amelynek az eredetiét az olasz Abarth műhely alaposan feltuningolta a 131 Abarth-hoz, csak átültették a világbajnok motort és a hajtást egy Polonez karosszériába. Míg a legjobb szocialista raliautójának tartott Lada VFTS 150-160 lóerő körül teljesített, a Polonez 220 lóerős volt.

A motor a Fiat 131 Abarth-ból származott, az úthenger kerék pedig igazi jellegzetessége volt a B-s autóknak A motor a Fiat 131 Abarth-ból származott, az úthenger kerék pedig igazi jellegzetessége volt a B-s autóknak

A motor a Fiat 131 Abarth-ból származott, az úthenger kerék pedig igazi jellegzetessége volt a B-s autóknak

„Egy Varsó Ralin voltunk a magyar BBK válogatottal, ahol megint megcsodáltam a Polonezeket. Amikor hazajöttünk, az apám azzal fogadott, hogy van egy meglepetése, menjünk le a garázsba. Lementünk és ott állt egy zöld, utcai Polonez. Ez volt szeptemberben, és azonnal elhatároztuk, hogy a márciusi Salgó Ralira építünk belőle egy B csoportos versenyautót.”

„Az utcai autót kezdtük el faragni. Kívülről nagyon böszmének tűnt, de szinte minden karosszériaeleme műanyagból volt, csak az első szélvédő volt üveg, a többi plexi. Elég jó barátságban voltam a lengyel gyári versenyzőkkel, Bublewicz-csel és Serlával, akik nagyon sokat segítettek, az autójavító műhelyünkön keresztül pedig a Fiat-gyárba is megvolt a kapcsolatunk.”

A gyári versenyautók alkatrészét akkoriban sem volt könnyű beszerezni, a Polonezhez pedig pláne nem nagyon adtak ki semmit. Kész szerencse, hogy Olaszországban volt még elfekvő készlet az egykori Fiat 131 Abarth-hoz.

„Torinóból kértünk verseny vezérműtengelyeket. Azt mondták, hogy ez a motor már annyira régi, hogy nem gyártanak hozzá semmit, de van egy-két használt. Ó, az nekünk pont jó lesz. Elküldték, és még rajta volt a vezérműtengelyen egy rendszám meg az Alen név. Kinyomoztam, Markku Alen valóban ment olyan rendszámos 131 Abarth-tal a vb-n, úgyhogy echte gyári Fiat vezérműtengelyünk volt.”

A Polonezhez természetesen Zuk szervizautó dukált A Polonezhez természetesen Zuk szervizautó dukált

A Polonezhez természetesen Zuk szervizautó dukált

A Polonez egyik különlegessége a Kugelfischer mechanikus befecskendező volt, amellyel nagyon erős volt a motor, de meglehetősen sokat is fogyasztott. Ennek a befecskendezőnek a hajtását kellett megváltoztatni, amelyet államtitokként kezeltek a lengyelek, de végül Kanyik autójában előbb volt benne az új fejlesztés, mint a gyári versenyzőkében.

„Megkértük, hogy mutassák meg a vezérlés módosítását, de pechünkre, amikor kint jártunk a Lengyelországban, pont ott volt a teljes FSO vezetőség, és még a műhelybe sem engedtek be. A homológlapon volt róla egy fénykép, de szándékosan elég homályos. Apámmal leültünk, és két nap gondolkozás után kitaláltuk, hogyan csinálhatták. Előtte kértünk segítséget az Abarth-tól is, de ők is csak hímeztek-hámoztak. Aztán amikor megcsináltuk, kiküldtük nekik a fényképet, hogy már nem kell a tanácsuk. Az olaszok gyorsan tovább küldték a lengyeleknek, akik azonnal módosították az ő megoldásukat és a mi fejlesztésünket használták. Serla teljesen ki volt akadva, hogy a mi autónkban előbb benne volt a gyári fejlesztés, mint az övékében.”

Szóval ott tartottunk, hogy Kanyik autójába belekerült Alen vezérműtengelye, egy kis hazai fejlesztéssel, de minden másból is a legjobbat használták fel. Bár az autónak rettenetesen elavult, laprugós hátsó futóműve volt, meglepően kezesen viselkedett a kanyarokban. De a puding próbája természetesen az evés, vagyis a Polonez esetében az első verseny volt.

A magyar Polonez egy kicsit jobban sikerült, mint a lengyel társai

A magyar Polonez egy kicsit jobban sikerült, mint a lengyel társai

„A Salgó Ralira készültünk el, és úgy gondoltuk, hogy mivel az itinerünk megvan az előző évről, csak kétszer végig gurulunk a pályákon. Sámsonházán volt egy hosszú egyenes, ahol élveztem a 220 lóerőt és toltam neki a tréningen is. Nem is vettem észre, hogy volt egy buszmegálló, ahol a teljes lengyel csapat pihent éppen. Utólag mesélték, hogy hallják egy Polonez vinnyog az erdőben. A csapat edzője gyorsan felugrott, megszámolta az autóikat, azt mondja, az összes itt van, akkor ez milyen Polonez? A második körben már mérték az időmet az egyenesben, ami fél másodperccel volt jobb, mint az ő autójuké. Amikor a gépátvételre beálltunk, vagy egy tucat szerelő nekiesett az autónknak, tépték le a gépháztetőt, hogy milyen motor van benne.”

„Az első versenyünkön kiestünk, a másodikon megnyertük a kategóriát. Akkoriban ment a mezőnyben még két Ferjáncz-féle R5 Turbo. Ha jól beletaláltam, akkor meg lehetett verni őket a Polonezzel.”

Kanyik autója lehet, hogy jobban sikerült, mint a gyári kocsik, de a lengyel Polonezeknek volt egy érdekes tulajdonságuk: összementek a mosásban.

„Mint polonezes versenyzőt meghívtak a Varsó Ralira, és nagyon előkelő rajtszámot kaptunk. A parc fermé egy salakpályán volt, ahol a palánk mellé kellett derékszögben beállni. Minket betereltek, és pont az egyik gyári Polonez mellé álltunk. A raliautókból szinte lehetetlen hátrafelé kilátni, ezért nem is néztem hátra, gondoltam, ha az autóm orra egy vonalba kerül a gyári kocsiéval, akkor megállok. Még vagy hatvan centit kilógott a mi autónk orra, amikor nekimentem valaminek. Mondtam a navigátoromnak, hogy szálljon már ki, nézze meg mi az. Azt mondja, mi lenne, a palánk. Mondom, nem lehet, még kell lennie hatvan centinek. Hát nem volt, a gyári autók közepéből kivágtak hatvan centit, hogy jobban forduljon. Észrevették a sportbírók is, hogy valami nem stimmel, és gyorsan hátra parkoltattak a Kispolskik közé. Utána elmeséltem a sztorit a gyári versenyzőknek, akik csak mosolyogtak rajta, hogy nem kell vele foglalkozni.”

Hamarosan újra feltámodhat az autó

Hamarosan újra feltámodhat az autó

Bár Kanyik a Polonez után még versenyzett Lancia Deltával is, ami a ralipályák királya volt a maga idejében, de a szíve annyira visszahúzza a Polonezhez, hogy már elkezdte gyűjteni az alkatrészeket a feltámasztásához.

„Sajnos a karosszériának nyoma veszett, de a Kugelfischer befecskendezőmet pár hete megtaláltam a neten. Azt gyorsan meg is vettem. Megvan a régi váltóm és néhány felnim is. A lengyel barátaimat pedig megkértem, hogy nézzenek szét egy megvásárlásra érdemes raliautóra.”

Vagyis, ha egy kis szerencsénk van, hamarosan újra láthatjuk Kanyik Antalt a Polonezzel az Országos Historic Ralibajnokságban.

Köszönjük együttműködő partnerünk, a Polski Fiat 125p Klub segítségét!

Ez is érdekes lehet:
 

Mivel telt a hetünk? Elmeséljük!

Elindítottuk az Autónavigátor podcastját, az első adást már hallgathatjátok is!

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám...

Igazi ámokfutót csíptek el ezúttal a rendőrök

A szabályos és biztonságos előzés alapvető feltétele, hogy belássuk azt az útszakaszt, amelyen...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

A negyedik X-et is behúzta a Mercedes S-osztály második generációja

A Mercedes-Benz S-osztály neve összeforrt a luxussal és a csúcstechnológia alkalmazásával. Bár...

Megtörtént eset: közúti veszélyeztetésből totálkár

Érdekes történet: a károsult maga határozhatta meg, hogy milyen jóvátételt kér attól, aki autójának...

Tavaly itthon 8 elektromos autót helyeztek forgalomba

A 2012-es sem az elektromos autók éve volt, s a trendeket elnézve a közeljövőben is inkább csak...

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan...

Már 50 milliárd forintos tétel a nagycsaládos autók támogatása, küzdenek a vevők és a kereskedők is

Érdekes helyzetet szült a tavaly júliustól igényelhető nagycsaládos autóvásárlási támogatás...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (3 db)

Malac írta: 2011 április 18., hétfő 01:21:31

Mit látok ott a motortérben?
Szijjas (fokolható?) vezérműtengelyt és arról még egy szijjat leszaladni? Az a második varrógépszijj mit hajtott meg???
A gyujtás még mechanikus?

A válaszoláshoz belépés szükséges
mihalyi csaba írta: 2011 április 16., szombat 08:23:09
Tomi írta: 9 éve

Volt szerencsém ülni ebben az autóban, talán vezettem is egy pár métert, hát nem semmi volt a paripa4 Nagyon ment, de ember kellett hozzá, hogy arra menjen, amerre a sofőr akarta.

Na az Anti volt az, akiben megvolt az elszántság és a tehetség, hogy magas fokon művelje vele,a száguldást. A legjobban viszont azt csodáltam benne, hogy nagyon értett hozzá, hogy a kor legkorszerűbb dolgait használja az autó építésben, amit meg még nem találtak ki, azt Ő kitalálta! Nagyon tisztelem a mai napig tartó autósport iránt érzett rajongását és áldozatkészségét.

Büszke vagyok, hogy a barátomnak tekinthetem! Fejes Tamás


Hát igen, még a mai napig emlegetik "A Kanyikot" a Polonezzel. Remélem, minél hamarabb elkészül az újjáépített darab és láthatjuk őt historicban. Az lesz az igazán nagy durranás.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Tomi írta: 2011 április 15., péntek 23:34:56

Volt szerencsém ülni ebben az autóban, talán vezettem is egy pár métert, hát nem semmi volt a paripa4 Nagyon ment, de ember kellett hozzá, hogy arra menjen, amerre a sofőr akarta.
Na az Anti volt az, akiben megvolt az elszántság és a tehetség, hogy magas fokon művelje vele,a száguldást. A legjobban viszont azt csodáltam benne, hogy nagyon értett hozzá, hogy a kor legkorszerűbb dolgait használja az autó építésben, amit meg még nem találtak ki, azt Ő kitalálta! Nagyon tisztelem a mai napig tartó autósport iránt érzett rajongását és áldozatkészségét.
Büszke vagyok, hogy a barátomnak tekinthetem! Fejes Tamás

A válaszoláshoz belépés szükséges
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1wb2xvbmV6
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1wb2xvbmV6

Friss tesztek

Önzáró difi és sportos külső? Egész vonzó ez a Passat!  - Volkswagen Passat 2.0 TDI DSG R-Line

Az üzlet, az üzlet – VW Passat R-Line

Sokat nem lett volna értelme változtatni a 2015-ös Év Autóján. A Passat enyhe külső frissítése jól áll neki, új technológiai részletei miatt pedig igazán modern. Unalmas? Én is azt gondoltam…


Ha tényleg kemény vagy, SUV helyett ilyennel jársz – Mitsubishi L200 teszt

Alig ismerni rá – Mitsubishi L200

A SUV őrület szinte teljesen romba döntötte mindazt, amiért egy autót önmagában a technika miatt értékelni lehet. Látványos? Nagy? Tekintélyt parancsoló? Puhány! Az önző óriások között egy pickup legalább tényleg fickós - mint az L200.


Bárcsak szabad lehetne… - BMW X2 M35i xDrive teszt

Nyugtatókon él – BMW X2 M35i

A BMW-nél tudják, hogyan kell élvezhető autót építeni, ez tiszta sor. A piac változása viszont alaposan feladja a leckét a bajoroknak, elsőre a legdurvább X2-ről is nehéz eldönteni, hogy jó-e.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1wb2xvbmV6
Hirdetés

POLONEZ tesztek

Lengyel hétvége: teszten a korabeli belügyes Polonez

Polákmérgezés: a legelőkelőbb Polonézt teszteltük

Akárki nem kaphatott a 2,0 literes, két vezérműtengelyes Polonézből, ilyet csak a belügyesek, az állami vállalatok vezetői, illetve a rendőrök kaptak, mégis vezethettük.

Még több POLONEZ teszt

Címlapon


Friss cikkek

Kellemes meglepetést okoztak az első kilométerek az új Ford Pumával

Élmény SUV - Ford Puma menetpróba

8 órája – Újdonság

Jól csengő nevet választott a Ford a legújabb szabadidő-autójának, amellyel a B-szegmensben indulnak harcba a vásárlók kegyeiért. A hangzatos névvel azonban nem elégedtek meg a kékoválos márkánál, a mérnökök keményen ráfeküdtek a praktikumra is.


Minden szempontból a legjobb! Opel Grandland X Hybrid4 menetpróba

Ezzel az autóval nem kap bírságot az Opel!

2 napja – Újdonság

Nem csak zöld rendszámos modellt jelent az Opel Grandland X Hybrid4 verziója, úgy mellesleg ez a teljes mai Opel kínálat legerősebb és legtakarékosabb modellje. Vezetni sem rossz ám!


Igazi ámokfutót csíptek el ezúttal a rendőrök

Alig érte utol a rendőr a szabálytalanul előző autóst

4 napja – Sztori

A szabályos és biztonságos előzés alapvető feltétele, hogy belássuk azt az útszakaszt, amelyen meg kívánjuk előzni az előttünk haladót. Ezt azonban nem mindenki gondolja végig.


Kapcsolódó tartalom


Cikk ajánló

Lengyel hétvége: Polonez történet

Polákmérgezés - Polonez, a négykerekű tánc

9 éve – Sztori

A Polonez története bővelkedik izgalmakban. Például hogy kerül a képbe a Giugiaro név? És a Fiat biztonsági ESV tanulmányautója? Nem is szólva a ritka kupéról, és a homologizációt soha nem kapott raliautóról.


Lengyel hétvége: polákok minden mennyiségben!

Polákmérgezés: Autónavigátor az Oldtimer Expón

9 éve – Sztori

Ma délben nyit az Oldtimer Expo. A lengyel autók kiállításának támogatójaként ezen a hétvégén elárasztják az Autónavigátort a Polskik, Warsawák, Polonézek...


Lengyel hétvége: Autógyárak Lengyelországban

Polákmérgezés - Mivé lett az FSO és az FSM?

9 éve – Sztori

A lengyel autógyártás három fellegvárát az FSO, az FSM és a Fiat Tychy-ben található üzeme jelentette. Napjainkra kissé összekuszálódtak a szálak.


Használtautó.hu

SMART FORTWO BRABUS Kuriózum!122.000km.2.tulajdonos!F1 váltó!

SMART FORTWO BRABUS Ku...

Ár: 1.299.000 Ft

Évjárat: 2003 / 6

Kivitel: Coupe

Üzemanyag: Benzin

AUDI A4 CABRIO 2.4 V6 Multitronic NEM TURBOS!!GYÖNYÖRŰ ÁLLAPOT!!

AUDI A4 CABRIO 2.4 V6...

Ár: 1.999.999 Ft

Évjárat: 2006 / 5

Kivitel: Cabrio

Üzemanyag: Benzin

RENAULT LAGUNA 2.0 dCi Dynamique

RENAULT LAGUNA 2.0 dCi...

Ár: 1.999.999 Ft

Évjárat: 2008 / 5

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!