0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Euro normák és színes plakettek. De melyik mit jelent?

Minden az emissziós normákról és a most megszűnt környezetvédelmi plakettekről

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Euro norma, katalizátor, szén-dioxid kibocsátás, meg fekete plakett. Ha ezek a fogalmak idegenek, akkor itt a jó alkalom a fejtágításra.

Alapvetően minden autó szennyez. A kérdés, hogy mennyire, és ezért a jövőben milyen szankciók járnak?

Alapvetően minden autó szennyez. A kérdés, hogy mennyire, és ezért a jövőben milyen szankciók járnak?

A kormány köztehercsökkentő törekvései értelmében már nem kapnak az autók kis plaketteket a rendszámukra. Korábban volt a műszaki érvényesség lejártát igazoló és a környezetvédelmi osztályt színnel jelző, de már végre elbúcsúzhatunk tőlük. Ha a műszakit igazoló elveszett, azt pótolni kellett, de mind a kettő pénzbe került, és fölösleges teher volt. Eddig. A rendszer csak részben változott, mindjárt mutatjuk hogyan, de előtte egy kicsit had menjünk bele ebbe a környezetvédelmi osztály témába. A szmogriadós téli szezon sem múlt még el, a dugódíj már itt van a szomszédban. És eleve egyáltalán nem mindegy, hogy milyen besorolású autóval óvjuk szennyezzük a levegőt.

Pirossal bekarikázva a V.9 rovat, amire mostantól jobban kell figyelni. Ez itt épp egy modern, Euro 6-os autó forgalmijából lett kifotózva

Pirossal bekarikázva a V.9 rovat, amire mostantól jobban kell figyelni. Ez itt épp egy modern, Euro 6-os autó forgalmijából lett kifotózva

Új plakettet nem ragaszatnak fel, a régieket lekaparják, de ettől még fontos tudni, hogy az autónk műszakija mikor jár le, és milyen környezetvédelmi kategóriába tartozik. Előtérbe kerül a forgalmi engedély, amit érdemes máris előkotorni a tárcából, és kihajtogatva átfutni, hogy mi is szerepel benne. A kis zöld leporelló belső oldalának tetejéről nyilván a legtöbbeknek ismerős a műszaki érvényességi idő rovat. Voilá, megoldott az egyik plakett elhagyása. Nem is értem, hogy miért kellett eddig várni... Óvatosan hajtsunk át a frontrész közepére, és keressünk erősen, én is alig találtam meg. Ott van a "V.9" jelű rubrika, amiben lesz egy szám, ami a jármű környezetvédelmi osztályba sorolását jelzi. Ez a kategorizálás a szennyezőanyag-kibocsátási követelmények alapján történik. Gondolom a 0 és 16 közötti értékek nem mondanak semmit. Jöjjön a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) aktualizált, hivatalos besorolása, egy giga méretű táblázatba szedve. Ez majd remélhetőleg mindent világossá tesz.

A környezetvédelmi osztály jelzés (kód) A környezetvédelmi osztályt meghatározó jellemző
0 - katalizátor nélküli, Otto-motoros
- a jóváhagyási előírások szerint nem minősített Dízel-motoros,
- ENSZ-EGB 83.00-83.01/A vagy 49.00-49.01/A előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros
1 - katalizátoros, nem szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros
2 - katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, Otto-motoros [kivéve a 4. osztályba sorolt ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott gépjárművet]
3 - az ENSZ-EGB 83.01/C, vagy 49.02/A előírás (Euro 1) szerinti jóváhagyási jellel ellátott, Dízel-motoros
4 - az ENSZ-EGB 83.02/B. előírás (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott − katalizátoros, szabályozott keverékképzésű − Otto-motoros,
- az ENSZ-EGB 83.02/C, 83.03/C, 83.03/D, 83.04/C, 83.04/D, illetőleg a 49.02/B és 51.02 előírások (Euro 2) szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros
5 - tiszta gázüzemű- vagy elektromos meghajtású, illetőleg
- hibrid (a gépjárművet meghajtó elektromos-, valamint Otto- vagy Dízel-motorral is ellátott) hajtású
5E. - tisztán elektromos gépkocsi
5N. - növelt hatótávolságú külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi
5P. - külső töltésű hibrid elektromos gépkocsi (plug-in hibrid gépkocsi)
5Z. - egyéb nulla emissziós gépkocsi
6 - katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás A. szintje2 szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (Euro 3)
7 - az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A)2, illetőleg a 49.03 előírás I. jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel ellátott Dízel-motoros (Euro 3)
8 - az ENSZ-EGB 83.05 előírás C és D jóváhagyás (A), vagy 49.03 előírás I. jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (Euro 3)
9 - katalizátoros, szabályozott keverékképzésű, az ENSZ-EGB 83.05 előírás B jóváhagyás B. szintje szerint jóváhagyott, OBD-rendszerrel ellátott Otto-motoros (Euro 4)
10 - az ENSZ-EGB 83.05 előírás C jóváhagyás (B)4 és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (Euro 4)
11 - az ENSZ-EGB 49.03 előírás II jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (Euro 4)
12 - az ENSZ-EGB 49.03 előírás III jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (Euro 5)
13 - az ENSZ-EGB 49.03 előírás IV jóváhagyás és 51.02 előírás szerinti jóváhagyási jellel, OBD-rendszerrel ellátott Dízel-motoros (EEV)
14 - a 692/2008/EK és a 566/2011/EU bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet 1. melléklet 1. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 5)
15 - a 692/2008/EK, a 566/2011/EU és a 459/2012/EU bizottsági rendelettel módosított 715/2007/EK parlamenti és tanácsi rendelet I. melléklet 2. táblázatában meghatározott határértékek alapján jóváhagyott légszennyezésű gépkocsi (Euro 6)
16 - az 582/2011/EU bizottsági rendelettel módosított 595/2009/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet szerint jóváhagyott gépkocsik (Euro 6)

A műszaki érvényesség lejártára vonatkozó legegyszerűbb emlékeztető ezután is a forgalmi engedély megfelelő rovata. Időről időre érdemes ránézni és időben beírni a naptárba, hogy jusson idő a megújításra

A műszaki érvényesség lejártára vonatkozó legegyszerűbb emlékeztető ezután is a forgalmi engedély megfelelő rovata. Időről időre érdemes ránézni és időben beírni a naptárba, hogy jusson idő a megújításra

Ne tévesszen meg senkit, hogy az NKH weboldalán még a színes plakettek is szerepelnek. Azoknak búcsút inthettünk, de a besorolási rendszer alapvetően nem változott ezzel. A forgalmiba a sikeres műszaki vizsga után a sorszámcsíkot továbbra is be kell ragasztani, valamint be kell jegyezni a lejárati hónapot, valamint napot, és a bejegyzést le kell bélyegezni. A plakettek megszűnése nem jelenti a járművek környezetvédelmi osztályba sorolásának megváltozását. 2016 január elsejétől tehát megszűntek a forgalmi rendszám cseréje miatti, és egyéb okból történő címke és plakett pótlások. A vizsgakor a rendszámtáblán korábban rögzített rendszám érvényesítő körcímkét és a környezetvédelmi plakettet eltávolítják.

Ez a látvány lassan ki fog kopni a magyar utcaképből. Az illetékesek persze a plakettek nélküli rendszámról is meg tudják mondani, hogy tilosban járnak vele

Ez a látvány lassan ki fog kopni a magyar utcaképből. Az illetékesek persze a plakettek nélküli rendszámról is meg tudják mondani, hogy tilosban járnak vele

Euro hanyas is?

Az európai kibocsátási normák határozzák meg az Európai Unió államaiban eladott új gépjárművek károsanyag-kibocsátásának elfogadható szintjét. A kibocsátási normákat uniós irányelvek alapján definiálják és ezek az idő előrehaladtával egyre szigorodnak. Jelenleg a nitrogén-oxidok (NOx), a szénhidrogének (HC), a szén-monoxid (CO) és a szálló por (PM) határértékeit szabályozzák a szén-dioxid mellett. Ez a szabályozás érvényes a legtöbb gépjármű esetében, beleértve a személy- és tehergépkocsikat, traktorokat, vonatokat és még a hajókat is. A normák az Euro nevet viselik egy számmal kombinálva. Ez a szám minél nagyobb, annál újabb és annál szigorúbb előírásról van szó. A sor az 1992-től kötelező Euro 1-gyel kezdődik, amely szerint legalább úgynevezett „egyéb” katalizátorral kellet felszerelni minden új gépjárművet. Ez az egyéb katalizátor a gyakorlatban szabályozatlan katalizátort jelent a régebbi benzineseknél, az oxidációs katalizátor meg a dízeleknél jellemző.

Az 1996-tól előírt Euro 2 szabvány teljesítéséhez szükséges a három gázkomponensre ható, (magyarra ferdítve három utas) lambda szondával ellátott katalizátor. A 2000-től kötelező Euro 3 összesen kettő darab lambda szondát ír elő. A lambda szonda a jármű üzemanyag ellátását szabályozza, úgy hogy a kipufogógáz oxigéntartalmát méri, és ezzel optimalizálható a katalizátor szűrőképessége. Ebben az esetben az egyik oxigénszonda a katalizátor előtt, a másik a katalizátor után kap helyet a kipufogórendszerben. A 2005-ös Euro 4 norma például a benzines autóknál 1,0 gramm szén-monoxid kibocsátást enged meg kilométerenként, szemben az 1992-es 2,72 grammal. A 2009 szeptemberétől előírt Euro 5 után már 2014 szeptembere óta az Euro 6 van érvényben.

Archív képünkön még a vinyetta felnyalása zajlik, de pár napja már lekaparják őket a vizsgaállomásokon

Archív képünkön még a vinyetta felnyalása zajlik, de pár napja már lekaparják őket a vizsgaállomásokon

Mindezek után csak egy kérdés van, hogy miért pont most? A gyors válasz lehetne az, hogy így csökkenjenek a közterhek, de ha kicsit tudunk olvasni a sorok mögött, akkor rájöhetünk, hogy egyszerűen már nem kell a rendőrnek a matrica a bírságoláshoz. A jövőben a hatóságok a fixen telepített és mobil kamerarendszerrel, illetve más eszközökkel is elérhető online járműnyilvántartás alapján el tudják majd érni aaz ellenőrzésekhez szükséges adatokat. Az NKH tájékoztatása szerint türelmi idő a jogszabály alapján nincs, de a szuper traffipaxok tényleges beüzemeléséig még van egy-két hónap. Az is kérdéses, hogy a közterület-felügyelet munkatársai hogy döntik majd el, jogosan parkol egy autó, vagy lejárt műszakival lett félreállítva egy értékes parkolóhelyen?

Ez is érdekes lehet:
 

Hedonista benzinégetés és spórolós hibridek legfrissebb podcastban

Minden ötödik magyar elkövet valami hibát autóvásárláskor. Kielemeztük a témát és szót ejtettünk...

Trükkös csalások használt autókkal

Megvan álmaink autója! Remek kondíció, kedvező évjárat, és amit végképpen alig hiszünk: az ár...

Járási rendszámok jövő évtől: 168 félét gyárthatnak

Jövőre területi, a kistérségeket nyugdíjazó járások alapján kiosztott, 168 különféle régiót jelölő...

Szeptember 1-től fokozott rendszám ellenőrzés

Ellentmondásos hírek keringenek a sajtóban, miszerint hiába ellenőrzik fokozottan a külföldi...

Ínségpróbán a hibrid, a dízel, a szívó és a turbós benzines

Nem összehasonlító teszt, csak fogyasztáspróba: négy teljesen különböző, ám kivétel nélkül családi...

Piaci körkép - stílusos autók 500 ezer forintig

Az értékvesztést a típus híre és a márka presztízse határozza meg. Tizenéves kedvencünket új...

Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes...

Megnéztük a legújabb rendőrautókat. Erősek, mutatósak, de vajon mennyire lesznek tartósak?

December 23-án 385 új rendőrautó állt szolgálatba, idén még 1202 érkezik. Az új szirénásokból...

Elstartolt a Budapest-Bamako Rally olyan masinákkal, amire nem számítasz

Már 15 éve, hogy elrajtolt az első Budapest-Bamako Rally, amely egyre nagyszabásúbb rendezvénnyé...
 
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Hozzászólások (4 db)

Xtom írta: 2016 január 12., kedd 11:51:04

Na igen a közterület-felügyeletet firtató kérdés érdekes. Kíváncsi vagyok, hogyan jutnak ők az adatokhoz? Egyébként értelmesebb ez, mint a matricázás, legalábbis hosszú távra vetítve biztosan.

A válaszoláshoz belépés szükséges
szabo_pitty írta: 2016 január 11., hétfő 20:37:05

Előző autóm, egy Audi 80-as volt. 1987-es évjárat, szabályozott katalizátorral, Bosch KE-Jetronic befecskendező rendszerrel. Az, milyen Euro-besorolású lehetett?

A válaszoláshoz belépés szükséges
Tamás11 írta: 2016 január 11., hétfő 10:16:50
Tamás11 írta: 4 éve

Nekem 14-es van benne, pedig szerintem 11-esnek kellene lennie. Na mindegy, lehet, jól jön még valamikor...


Bocs, nem 11-esnek, hanem 9-esnek, mert benzines.

A válaszoláshoz belépés szükséges
Tamás11 írta: 2016 január 11., hétfő 10:15:43

Nekem 14-es van benne, pedig szerintem 11-esnek kellene lennie. Na mindegy, lehet, jól jön még valamikor...

A válaszoláshoz belépés szükséges

Friss tesztek

Dögös köntösbe bújtatták a Prius II. hajtásláncát

Absztinens sporttörpe - Toyota Yaris GR Sport Edition teszt

Idén kifut a Yaris jelenlegi generációja, ám mielőtt elfogynak a kereskedésből a modellek és megérkezik az új generáció,, néhány egyedi szériával kedveskedik a Toyota. Például a GR Sport változattal.


Jelentős fogyókúra és teljes stílusváltás – Opel Corsa 1.2 Turbo 100 HP teszt

Csak könnyedén – Opel Corsa teszt Videó

Egyre biztosabb, hogy a PSA házasság az Opel számára minden tekintetben kifizetődő lesz. Az új Corsában már csak az embléma német, és ennek mindenki csak örülhet.


Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nincsenek csodák? - Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nemes céllal született meg a Skyactiv-X motor, hiszen a fogyasztáscsökkentés és a károsanyag-kibocsátás mérséklése lebegett a tervezők szeme előtt a megalkotásakor. Most elmesélem, hogy ez mennyire sikerült egy SUV-ban.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Könnyű-hibrid rendszert kapott a Suzuki Vitara, végre kipróbálhattuk!

Hibriddé vált a kedvenc autónk – Kipróbáltuk az új Vitarát!

9 órája – Újdonság

Nem kell túlmisztifikálni, de tény, hogy jelentősen modernebb technikával folytatja életét Magyarország legnépszerűbb új autója, a Suzuki Vitara. Kipróbáltuk az új hibridet!


Budapest-Bamako: a befutó után is érkeznek még érdekes beszámolók

Hét óra utazás a senki földjén? Ilyen is volt a Budapest-Bamakón

2 napja – Sztori

Bár a Budapest-Bamako mezőnye vasárnap befutott Sierra Leone fővárosában a célba, a nagy hajtás után is érkeznek még beszámolók.


Fejpénz, autópénz, hídpénz, biztosítás, útadó és sorompó nyitási hozzájárulás -  belépők Szenegálba

Mauritán határ: okostelefon a kilépésért, pénz a belépésért

5 napja – Sztori

A célhoz közelítve egyre viszontagságosabb körülményekről számolnak be a Budapest-Bamako résztvevői. Úttalan utak, hatalmas por és korrupt határőrök a hírekben.


Használtautó.hu

BMW 316i E46 Facelift

BMW 316i E46 Facelift

Ár: 1.100.000 Ft

Évjárat: 2004 / 10

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

MERCEDES-BENZ A 200 CDI Avantgarde TÖRÉSMENTES. GYÖNYÖRŰ ÁLLAPOT!

MERCEDES-BENZ A 200 CD...

Ár: 1.299.000 Ft

Évjárat: 2004 / 6

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

NISSAN QASHQAI 1.5 dCi Tekna 2WD

NISSAN QASHQAI 1.5 dCi...

Ár: 1.799.000 Ft

Évjárat: 2009 / 7

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!