0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Háborús gyermek az első elektromos Peugeot

Nem ma, csaknem 100 éve kezdte az elektromos autókkal való foglalkozást a Peugeot

·

Bár szinte futótűzként terjed, hogy az új e-208 a Peugeot első elektromos autója, messze nem az, de még csak nem is az útjainkon már több száz példányban futó iOn.

%KA%A Peugeot első villanyautója volt a mindössze 2,67 méter hosszú, 1,21 méter széles, 348 kg saját tömegű VLV%KA%

A Peugeot első villanyautója volt a mindössze 2,67 méter hosszú, 1,21 méter széles, 348 kg saját tömegű VLV

Gyakorló Peugeot iOn használóként mindig felszisszentem, ha meghallottam, vagy olvastam, hogy az új e-208 a Peugeot első elektromos autója, hiszen iOnból több száz fut útjainkon, én 2011-ben teljesítettem már vele Bp-Balaton távot, ami akkor még nagy szó volt, nem mellesleg 2016 óta, azaz csaknem 4 éve van a családban. Ugyanakkor nem is az iOn volt a Peugeot első elektromos autója, ami amúgy leginkább egy átemblémázott Mitsubishi i-MiEV, hanem a szériagyártású autóként 1941-ben debütált VLV. Az elnevezés a Voiture Légère de Ville, azaz könnyű városi autó mozaikszava. A modell kapcsán pedig olyan történelmi összefoglaló érkezett a márkától, ami nem csak a villanyautók, hanem minden, az autók vagy csupán a történelem iránt érdeklődő olvasó számára érdekes lehet. A Peugeot − a második világháború alatt bemutatott − első villanyautóját nem környezetvédelmi megfontolások hívták életre, és méreteit sem megalapozott közlekedésdinamikai kutatásoknak köszönhette, hanem a nélkülözés. A történelem viharában mégis egy igen érdekes és szerethető jármű született.

%KA%Nem az első, de az első teljes értékű villanyautó a Peugeot palettáján az új e-208, ami a 1,5 millió forintos állami támogatással 9,99 millió forinttól érhető el hazánkban%KA%

Nem az első, de az első teljes értékű villanyautó a Peugeot palettáján az új e-208, ami a 1,5 millió forintos állami támogatással 9,99 millió forinttól érhető el hazánkban

Az e-208 "elsősége" kapcsán természetesen elmondható, hogy valóban az a Peugeot első modern, saját fejlesztésű, nagy sorozatú villanyautója, ami immár sem helykínálatával, sem biztonságával nem igényel kompromisszumot a belső égésű motoros verziókhoz mérten, 340 kilométeres hatótávjával pedig alaposan rálicitál a VLV-re, vagy akár a ma már a budapesti utcaképet is szinte meghatározó iOnra.

%KA%30 km/órás végsebességre és 80 kilométeres hatótávra volt képes a 3,5 lóerős, 48V-os villanymotorral hajtott, hátul mindössze 25 centis nyomtávolságú kisautó%KA%

30 km/órás végsebességre és 80 kilométeres hatótávra volt képes a 3,5 lóerős, 48V-os villanymotorral hajtott, hátul mindössze 25 centis nyomtávolságú kisautó

A VLV története nem csupán a második világháborúig, hanem csaknem 100 évvel ezelőttre, még az 1920-as évekig nyúlik vissza. Akkoriban ugyanis ugyanúgy útkeresés előtt állt az autóipar, mint ma, s számos gyártónál jelen volt kísérleti jelleggel az elektromos hajtás is. Utóbbi alkalmazhatósága volt leginkább kérdéses az akkoriban még csupán hagyományos ólomsavas akkumulátorokkal, hiszen a csendes és kipufogógázokat sem eregető villanyautók már az előző század elején is az automobilizmus elitjét jelentették. A belső égésű motortechnológia rohamos fejlődésével azonban a kor műszaki színvonalán nem tudtak lépést tartani. A márka első, valóban sorozatgyártású típusába, a Peugeot 201-be kísérleti jelleggel beépített villanymotor például 25 km/óra átlagsebességre volt képes felgyorsítani az 1929 és 1937 között gyártott szedánt, miközben benzinmotorral akár 80 km/órával is vígan robogott ugyanaz a négyajtós, hatótávban pedig szinten hasonló különbség adódott köztük.

%KA%Korában egyszerűen vezethető volt a sebességváltó nélküli, de irányváltót adó, pedállal gyorsítható, mechanikus, kábeles fékkel lassítható VLV%KA%

Korában egyszerűen vezethető volt a sebességváltó nélküli, de irányváltót adó, pedállal gyorsítható, mechanikus, kábeles fékkel lassítható VLV

Ekkoriban nem igazán volt tehát légjogosultsága az elektromos hajtásnak, a negyvenes évekre azonban minden megváltozott. A világháború kitörésekor a Peugeot erősebb motorokkal szerelte fel a kor legmodernebb típusait, a 202-est és a 204-est. Egyes példányok összkerékhajtást is kaptak, a felszereltségi listán pedig megjelentek olyan tételek, mint a légvédelmi fényszóró vagy a géppuska-állvány. Újra belendült a húszas évek végén felfüggesztett haszonjármű-gyártás, a 402 erősebb, 60 lóerős motorral szerelt alvázára épített MK5-össel egyrészt a mentőautók iránti azonnali igényt elégítették ki, másrészt már a háború utáni békeévekre készültek…

%KA%A hajószerű, a hátsó kerekeket eltakaró far első pillantásra háromkerekűnek mutatja%KA%

A hajószerű, a hátsó kerekeket eltakaró far első pillantásra háromkerekűnek mutatja

A béke helyett azonban a német megszállás következett, az pedig a gazdaság más területei mellett az autóipart is súlyosan érintette. A háborús gépezet az üzemanyagra, az acélra és a gumira is rátette a kezét, a Peugeot-nak tehát sürgősen alternatív megoldást kellett keresnie.

Autóra szükség volt, de olyanra, amely minimális mennyiségű nyersanyagból építhető meg, és minél kevesebb üzemanyagot fogyaszt.

Ekkor jöttek kapóra a bő évtizeddel korábbi fejlesztések: elővették a korábbi villanymotort, és egy parányi, légiesen könnyű karosszériát fejlesztettek köré.

%KA%Elöl-hátul laprugós, feltehető vászontetős − a gyártás szempontjából is minimalista autó%KA%

Elöl-hátul laprugós, feltehető vászontetős − a gyártás szempontjából is minimalista autó

A vékony acéllemezből sajtolt, önhordó karosszériát mindössze két rudazat merevítette – ezt a forradalmi megoldást leginkább az tette lehetővé, hogy az egész jármű alig volt 350 kilogramm. Ennek a felét tette ki az a négy darab 12 voltos akkumulátor, amelyeket az orrban helyeztek el. A 48V-os, 82 amperórás akkucsomaggal akár 80 kilométert meg lehetett tenni egyetlen feltöltéssel; a 3,5 lóerős villanymotorral 35 km/óra sebességre gyorsíthatott a kétszemélyes apróság vezetője. Ezzel alig volt lassabb, mint a vele azonos hosszúságú (2,7 méter) és tömegű (350 kg), 1905 és 1916 között gyártott Peugeot Bébé.

%KA%Csak egy fényszórót, de két ülőhelyet adott a VLV%KA%

Csak egy fényszórót, de két ülőhelyet adott a VLV

Persze jegyezzük meg, a VLV szériaverziója negyed évszázaddal a Bébé kifutása után, 1941 márciusában mutatkozott be. A közönség józan lelkesedéssel fogadta a hátsókerék-hajtású járművet, amellyel az akkori kommunikáció szerint „kényelmesen közlekedhetünk a városban és külvárosokban. Ebben a környezetben elegendő a sebesség: a Peugeot elektromos automobiljával olyan gyorsan haladhatunk, mint egy gyakorlott kerékpáros, ugyanakkor a legkisebb fáradsággal sem jár használata.”

A folyamatos nyersanyaghiány miatt a tervezett sorozatgyártás soha nem indult be zökkenőmentesen, a kereslet azonban nagy volt a 2,67 méter hosszú, 1,21 méter széles apróság iránt.

Elsősorban a francia postaszolgálat használta, de orvosok és ügyvédek is előszeretettel közlekedtek az elöl és hátul egyaránt keresztben elhelyezett laprugókon rugózó járművön – ők alighanem az olyan finomságokat is nagyra tudták értékelni, mint a hajó alakú hátsó rész vagy az elegáns vonalvezetésű vászontető. Bár első pillantásra úgy tűnhet, hogy az autócska háromkerekű, valójában hátul is két keréken gurult; a nyomtáv azonban hátul mindössze 25 centiméteres volt! A márka beszámolója szerint az ettől kissé billegős VLV vezetése gyerekjátéknak tűnt: mivel sebességváltója ugyanúgy nem volt, mint ahogyan a legtöbb mai villanyautónak sincs, irányváltója viszont igen. Csak a gázpedált kellett nyomnia a sofőrnek – lehetőleg félig, mert a padlógázas gyorsítást csak emelkedők leküzdésére ajánlotta a gyár.

Két év alatt mindössze 377 darab készült az autóból, azután utolérte a megszállás végzete: felső utasításra leállt a gyártása.

Bár technikája és konstrukciója a kényszerhelyzet ellenére modernnek számított, a kisméretű jármű a háború után már nem volt fontos, így gyártását soha nem indították újra. Akár feledésbe is merülhetett volna, ám 2009-ben a Peugeot egy fontos tanulmányautója: a BB1 felidézte szellemét. A mindössze 2,5 méter hosszú, 1,6 méter széles elektromos koncepciójármű legalább olyan bravúros konstrukció volt, mint ihletadó elődje: a parányi karosszériában ekkor már négy utasnak találtak helyet a tervezők, és még így is maradt 160 liternyi hely a csomagoknak. A BB1 két villanymotorja összesen 20 lóerőt fejtett ki, a két hátsó ülés alatt elhelyezett, modern lítium-ion akkumulátorokkal pedig akár 120 kilométert képest volt egy huzamban megtenni.

%KA%2009-ben koncepcióautóként jelent meg a VLV-hez hasonlóan kétüléses BB1%KA%

2009-ben koncepcióautóként jelent meg a VLV-hez hasonlóan kétüléses BB1

%KA%A futurisztikus forma a két ülőhely mögött 160 literes csomagteret rejtett%KA% %KA%A futurisztikus forma a két ülőhely mögött 160 literes csomagteret rejtett%KA%

A futurisztikus forma a két ülőhely mögött 160 literes csomagteret rejtett

Habár a csomagtér ajtajának felső széléig húzódó szélvédő radikális ötletét nem vette át a BB1-től, a most piacra lépő e-208 méltó utódja lesz elektromos előfutárainak. Abban persze biztosak lehetünk, hogy az újonnan − állami támogatással − legkevesebb 9,9 millió forintos villanyautó a hazai piacon − egyelőre − kevesebbeket fog tudni meggyőzni, mint a legolcsóbb példányaival − természetesen használtan − már 2,5 millió forint környékétől elérhető, a BB1-hez hasonlóan négyüléses, ráadásul nagyobb, 49 kilowattos (67 LE) teljesítményű iOn.

%KA%Bár csak tanulmánymodell volt a BB1, 120 kilométeres hatótávját és 20 lóerős teljesítményét simán felülmúlta a 2011-ben már piacra lépett, importból hazánkban is egyre több példányban futó − már négyüléses, 130 km/órás végsebességre képes iOn%KA%

Bár csak tanulmánymodell volt a BB1, 120 kilométeres hatótávját és 20 lóerős teljesítményét simán felülmúlta a 2011-ben már piacra lépett, importból hazánkban is egyre több példányban futó − már négyüléses, 130 km/órás végsebességre képes iOn

Ez is érdekes lehet:
 

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan...

Már 50 milliárd forintos tétel a nagycsaládos autók támogatása, küzdenek a vevők és a kereskedők is

Érdekes helyzetet szült a tavaly júliustól igényelhető nagycsaládos autóvásárlási támogatás...

Tavaly itthon 8 elektromos autót helyeztek forgalomba

A 2012-es sem az elektromos autók éve volt, s a trendeket elnézve a közeljövőben is inkább csak...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Formája volt a legnagyobb sikere, ritka veteránná érett a Citroën XM

A prémium szegmensben indított francia nagyautók bája egészen a ’90-es évek közepéig elbűvölte...

Ha ma gyártanák, akkor is menő lenne - Veterán az Opel Calibra!

Különösen veszélyes, ha az ember fotókat kezd el keresni az Opel Calibráról. Még ma is éppen...

A negyedik X-et is behúzta a Mercedes S-osztály második generációja

A Mercedes-Benz S-osztály neve összeforrt a luxussal és a csúcstechnológia alkalmazásával. Bár...

Járási rendszámok jövő évtől: 168 félét gyárthatnak

Jövőre területi, a kistérségeket nyugdíjazó járások alapján kiosztott, 168 különféle régiót jelölő...

5 éven belül 10 villanyautót ígér a Toyota – egyebek mellett

Tavaly több mint egymillió autót értékesített a Toyota, 2025-re 1,4 millió a cél, felfedték...
 
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Ha tényleg kemény vagy, SUV helyett ilyennel jársz – Mitsubishi L200 teszt

Alig ismerni rá – Mitsubishi L200

A SUV őrület szinte teljesen romba döntötte mindazt, amiért egy autót önmagában a technika miatt értékelni lehet. Látványos? Nagy? Tekintélyt parancsoló? Puhány! Az önző óriások között egy pickup legalább tényleg fickós - mint az L200.


Bárcsak szabad lehetne… - BMW X2 M35i xDrive teszt

Nyugtatókon él – BMW X2 M35i

A BMW-nél tudják, hogyan kell élvezhető autót építeni, ez tiszta sor. A piac változása viszont alaposan feladja a leckét a bajoroknak, elsőre a legdurvább X2-ről is nehéz eldönteni, hogy jó-e.


Ráncfevarrása után is mesteri a Renault Master

Mesterek mestere - Renault Master teszt

Bútorszállítónak álltunk néhány napra, közben a látványosan frissített Renault Master biznyította a képességeit.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Igazi ámokfutót csíptek el ezúttal a rendőrök

Alig érte utol a rendőr a szabálytalanul előző autóst

22 órája – Sztori

A szabályos és biztonságos előzés alapvető feltétele, hogy belássuk azt az útszakaszt, amelyen meg kívánjuk előzni az előttünk haladót. Ezt azonban nem mindenki gondolja végig.


Mivel telt a hetünk? Elmeséljük!

Készítettünk egy podcastot, hallgassátok

2 napja – Sztori

Elindítottuk az Autónavigátor podcastját, az első adást már hallgathatjátok is!


Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

30 év és öt generáció - ünnepi év vár a Renault Clióra

2 napja – Sztori

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan csak az év közepén, nyáron kaphat szülinapi tortát a Renault Clio.


Használtautó.hu

SKODA SUPERB 2.0 TDi SCR Ambition MAGYARORSZÁGI. 1.TUL

SKODA SUPERB 2.0 TDi S...

Ár: 4.997.000 Ft

Évjárat: 2016 / 1

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

OPEL MERIVA 1.4 Enjoy Törésmentes. aut. klímás. nem korrodál

OPEL MERIVA 1.4 Enjoy...

Ár: 1.149.000 Ft

Évjárat: 2008 / 8

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Benzin

HONDA CR-V 2.0 2WD Elegance

HONDA CR-V 2.0 2WD Ele...

Ár: 6.390.000 Ft

Évjárat: 2015 / 10

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!