0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Idén ősszel is lesz autókiállítás Budapesten!

Fizetett hirdetés

Október utolsó hétvégéjén rendezik a Budapest Auto Show-t a Millenárison


Számos autós újdonság debütál 2019-ben is a Budapest Auto Show-n, amit idén rendeznek meg harmadik alkalommal a Millenáris B pavilonjában.

%KA%Idén október 25-27. között várja a látogatókat a Budapest Autó Show, szokás szerint a Millenáris B épületében%KA%

Idén október 25-27. között várja a látogatókat a Budapest Autó Show, szokás szerint a Millenáris B épületében

Ezúttal 13 autómárka csaknem 60 autóját tekinthetik meg vagy próbálhatják ki az érdeklődők, és idén már a motorok is megjelennek a Budapest Auto Show kiállítóterében, a Millenáris B épületében: összesen 7 márka hozza el 16 kétkerekű modelljét október 25-27. között. A budapesti rendezvényhelyszínen ugyan a járművek lesznek a középpontban, a szervezők idén is izgalmas családi programokkal készülnek a hétvége három napja során. De ez még nem minden, talán a legfontosabb, hogy a hagyományos autókiállításokkal szemben – egy regisztrációt követően – a látogatók ki is próbálhatják a kiállított modellek nagy részét. (Ez a program már 2018-ban is népszerűnek bizonyult, akkor 850 tesztvezetést regisztráltak a szervezők.) A felsorakozó csaknem 60 autómodell között olyan újdonságok is megtalálhatók, mint a DS 3 Crossback, a Ford Ranger Raptor, a Lexus UX, a Peugeot 508 SW, a Renault Zoe és az új Clio, a ráncfelvarrott Škoda Superb és a megújult Volkswagen Passat, valamint a Toyota Proace City Verso.

A négykerekű modellek mellett, illetve felett, hiszen a galérián található kiállítótérben felsorakozó motorkerékpárok között olyan újdonságokkal is találkozhatunk, mint például a Livewire, amely az első elektromos Harley Davidson. Megtekinthető lesz továbbá a Labretta V 125 Tri Color, valamint a Malaguti új kétkerekűi: a Dune 125, az RST és a Medison 300 is.

A kiállítás részeként a szervezők számos gyermek és felnőtt programmal készülnek, az érdeklődők az esemény színpadán például Liptai Klaudiával, Mautner Zsófival, Bombera Krisztával, Király Viktorral, Szalay Balázzsal, Herczig Norberttel, dr Kiss Gergellyel vagy a Tankcsapda tagjaival is találkozhatnak, de hallhatnak vezetéstechnikai előadást, használt autós tippeket és téli abroncsokkal kapcsolatos tanácsokat is. A legszerencsésebb látogatók a Budapest Auto Show mindhárom napján egy-egy teljes szett Michelin-gumiabronccsal távozhatnak.

Kiállított autómárkák és modellek:

  • Citroën: Citroën C3, Citroën C3 Aircross, Citroën Grand C4 SpaceTourer, Citroën C5 Aircross;
  • DS: DS 3 CROSSBACK, DS 7 CROSSBACK;
  • Ford: Ford Focus, Ford Focus ST, Ford Mondeo Hybrid, Ford Ranger Raptor;
  • Hyundai: Hyundai KONA, Hyundai IONIQ, Hyundai Tucson, Hyundai Santa Fe;
  • Lexus: Lexus UX
  • Opel: Opel Insignia, Opel Grandland X;
  • Peugeot: Peugeot Rifter, Peugeot 508SW, Peugeot 3008 SUV, Peugeot 5008 SUV;
  • Renault: Renault Clio, Renault Zoe;
  • SEAT: SEAT Arona, SEAT Ateca, SEAT Tarraco;
  • ŠKODA: ŠKODA SCALA, ŠKODA SUPERB, ŠKODA KODIAQ RS;
  • Suzuki: Suzuki Ignis, Suzuki Swift;
  • Toyota: Toyota Corolla Sedan, Toyota Proace City Verso, Toyota RAV4, Toyota Camry;
  • Volkswagen: Volkswagen Passat Limousine, Volkswagen Passat Alltrack, Volkswagen Passat GTE Variant.

A Budapest Auto Show-ról:
Nyitvatartás:

  • október 25-én, pénteken: 13.00 − 18.00,
  • október 26-án és 27-én: 9.00 − 18.00.

Jegyárak:

  • elővételben: 1000 Ft,
  • a helyszínen: 1500 Ft.

A belépés 12 éves kor alatt ingyenes.

További részletek: https://budapestautoshow.hu

Fizetett hirdetés
Ez is érdekes lehet:
 

Vállalható Astra 200 ezer forintért? Szétnéztünk az eladó rendőrautók között

Idén sem marad el a valahai rendőrautók árverése. Vajon lehet értelmes négykerekűt találni a...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Cordon: lecsap a gyorshajtókra

Egyszerre harminckét autót képes azonosítani és bemérni a legújabb lézeres sebességmérő-rendszer...

Tovább csökkent a dízel autók népszerűsége, de vajon mi kell a népnek? Mutatjuk!

Az év háromnegyede már elmúlt, érdekes tendenciák láthatók az autópiacon. Mutatjuk a vevők új...

Mi lesz veled bioetanol?

A bioetanollal elvileg sokan jól járnak: energianövény-termesztők, állattenyésztők, előállítók...

City Taxi: 20 Toyota Prius bizonyítja, hogy ma még a hibrid a legjobb, taxizásra is

Egy-két villanyautó még csak kirakat, a hibrid taxik azonban világszerte és itthon is jól szolgálnak...

Rendszámok 2013-tól - így nézhet ki az új plakett?

Még nem is biztos, hogy lesznek, de tervek - állítólag - már léteznek is a jövőre bevezetendő...

Szeptember 1-től fokozott rendszám ellenőrzés

Ellentmondásos hírek keringenek a sajtóban, miszerint hiába ellenőrzik fokozottan a külföldi...

Budapesti taxitörténet

Idestova egy évszázada, 1913 decemberében egyesült a Marta és a Benz autótaxi-üzem, amely Budapesti...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Első próba: Opel Corsa 1.2 Turbo GS Line

Premier előtti vetítés? Itthon próbáltuk az új Opel Corsát

Míg az Opel Corsa nemzetközi menetpróbája csak jövő héten lesz (a magyar újságírók számára), itthon már tesztvezethető az elektromosként is érkező újdonság. El is kértük egy körre!


Az utolsó szívómotors Ford Focus még néhány napig elérhető

Utolsó mohikán? Ford Focus kombi 1.5 PFI teszt

Az egyik legjobb Focus a modellpaletán a háromhengeres szívómotorral felszerelt változat. Kár, hogy már nem sokáig szerepel az árlistán, szóval igyekezz, ha lecsapnál rá!


Év Magyar Autója összevetés: Audi e-tron, Kia e-Niro, Merecedes-Benz EQC, Renault Zoe

Villanyautós villámteszt: az igények szabják meg a győztest Videó

Az Év Magyar Autója zsűrivel elsőként kaparintottuk meg az új Renault Zoét, rögtön össze is vetettük a legfontosabb idei elektromos újdonságokkal. Ahhoz képest, hogy ő a legolcsóbb, nagyon derekasan helytállt.

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Önálló karakter - Kipróbáltuk az új 208-at!

Maradandó élmény - Peugeot 208

2 napja – Újdonság

A Peugeot dolga az, hogy minden teljesen egyszerű és hagyományos megoldást olyan csomagolásban tálaljon, hogy évekkel később is emlegetni lehessen. Az új 208 is ilyen.


Kipróbáltuk a friss Toyota C-HR-t az új kétliteres hibrid motorral

Megtanít okosan vezetni az új Toyota C-HR - Menetpróba

6 napja – Újdonság

Hatalmasat tarolt a piacon a Toyota C-HR, amikor 2016-ban megjelent. Napjainkban már 400 000 példány gördül Európa útjain, de még a legnépszerűbb típusok életében sem maradhat el a ráncfelvarrás. A C-HR esetében a lemezek alatt történt a nagyobb változás.


Teslát idéző megoldásokat is kínál a hazai fejlesztésű Gorilla S10 autóvédelmi rendszer

Egy autóvédelmi rendszer, és ami mögötte van: Gorilla S10

Múlt héten – Sztori

Egy profi autóvédelmi rendszerrel nem csupán egy terméket, hanem szolgáltatást is vásárolunk, így nem mindegy, hogy kik, miként csinálják.


Használtautó.hu

DACIA DUSTER 1.6 Cool Prestige 87.000.GARANTÁLT KM.SZERVIZKÖNYV.KLÍMA.MEGKÍMÉLT.ALUFELNI!

DACIA DUSTER 1.6 Cool...

Ár: 2.499.000 Ft

Évjárat: 2011 / 7

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Benzin

BMW X3 xDrive20d Aut. MAGYARORSZÁGI

BMW X3 xDrive20d Aut....

Ár: 4.650.000 Ft

Évjárat: 2012 / 12

Kivitel: Városi terepjáró (crossover)

Üzemanyag: Dízel

TOYOTA AVENSIS Touring Sports 1.8 Active Trend THM:4.90%-tól-ÁFÁS ÁR - SÉRÜLÉSMENTES

TOYOTA AVENSIS Touring...

Ár: 5.980.000 Ft

Évjárat: 2017 / 12

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!