0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Mi mást, ha nem Swift Sportot?

Vajon van-e legyőzője az új Suzuki Swift Sportnak?

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Múlt héten a Suzuki Swift Sport bemutatója generálta a legtöbb kommentet. Többen is sokallották az árát, így aztán megnéztük milyen egyéb alternatívák adódnak, újonnan és akár fiatal használtként.

%KA%Az új Suzuki Swift Sport legnagyobb kihívója jelenleg a szintén friss Ford Fiesta ST, ami izmosabb, de jóval drágább%KA%

Az új Suzuki Swift Sport legnagyobb kihívója jelenleg a szintén friss Ford Fiesta ST, ami izmosabb, de jóval drágább

Többünket is megvett már az új, tavaly érkezett harmadik generációs Global Swift. Imádtam a bemutatóján 1,2 literes alapmotorjával, imádták kollégáim is, a Swift Sport pedig már az első rövid próbáján lekenyerezett. És nem csak azzal, hogy milyen jól megy, hanem azzal is, hogy akciósan 5,5 millió forintos áráért abszolút fullosan felszerelt, digitális klímás, okoskulcsos, tolatókamerás, navigációs, távolságtartós tempomatos. Persze nem hiányoztak az "Ezért a pénzért már autót lehet venni!", "Ja: Ràdobok mèg 1 millàt ès hazaviszek egy 200 lóerős Fiestát" és hasonló kommentek. Felmerült olvasóinkban a már nem kapható Clio R.S. is alternatívaként, ám nem csak az, a Corsa OPC sincs már a piacon. Majd jön a 150 lóerős Corsa GSi, majd jön a SEAT tuingmárkája, a Cupra is egy sportos Ibizával, jelenleg azonban tényleg a Fiesta a Swift Sport legnagyobb kihívója, akár a drágább ST-ként, akár az olcsóbb, de csak 1,0 literes, ám a Swifthez hasonlóan 140 lóerős EcoBoost motorral. Már amennyiben csakis új autókat nézünk. És a vicc az, hogy a Fiesta 1,0 és 1,5 literes turbómotorja is csupán 3 hengeres, szemben a Swift négyhengeresével.

%KA%A Swift Sport mindenképp ötajtós, ahogyan a jelenlegi Swiftből sincs háromajtós%KA%

A Swift Sport mindenképp ötajtós, ahogyan a jelenlegi Swiftből sincs háromajtós

A Suzuki Swift Sport és legfőbb kihívója, a Ford Fiesta − méretek
Hosszúság [mm] Szélesség [mm] Magasság [mm] Tengelytáv [mm] Csomagtér [l]
Ford Fiesta ST 4068 1941 1469 2493 311-1093
Suzuki Swift Sport 3890 1735 1495 2450 265-947

%KA%A Fiesta esetén némi felár az ötajtós kivitel, s bár a hot hatch jelleghez jobban passzol a háromajtós karosszéria, a Swift ellen nyilván a családibb kialakítással van értelme indítani%KA%

A Fiesta esetén némi felár az ötajtós kivitel, s bár a hot hatch jelleghez jobban passzol a háromajtós karosszéria, a Swift ellen nyilván a családibb kialakítással van értelme indítani

A Fiestánál − legyen szó 3 vagy 5 ajtósról − 17,8 centivel rövidebb a Swift, ami egy sportos modellnél talán inkább előny, de még nagyobb előny az, hogy míg a Fiesta saját tömege 1262, az ötajtós esetén 1283 kilogramm, addig a Swift Sporté mindössze 975, ami árnyalja azt a képet, hogy a Ford 1,5 literes turbómotorjából 200 lóerőt hoztak ki, szemben a Suzuki 1,4-esének 140 lóerejével. És hiába van 290 Nm nyomatékunk az EcoBoost esetén, a Swift Sport tömeg/nyomaték aránya jobb, mint a Fiesta ST-é. Persze utóbbi 6,5 másodperces 100-as sprintje sokkal ütősebb, mint a Swift Sport 8,1 másodpercese. Ami viszont a legnagyobb különbség a két autó között, hogy bár Fiesta csak 3 hengeres motort ad, annak fényévekkel belevalóbb hangja van, mint a gyakorlatilag néma, villanymotoros simasággal járó Suzuki blokknak, még ha zömében kipufogóból is.

%KA%Balra a Swift Sport, jobbra a Fiesta ST műszerfala. Érintőkijelző mindkettőhöz jár, de navigációt csak a Suzuki ad felármentesen%KA% %KA%Balra a Swift Sport, jobbra a Fiesta ST műszerfala. Érintőkijelző mindkettőhöz jár, de navigációt csak a Suzuki ad felármentesen%KA%

Balra a Swift Sport, jobbra a Fiesta ST műszerfala. Érintőkijelző mindkettőhöz jár, de navigációt csak a Suzuki ad felármentesen

A Suzuki Swift Sport és legfőbb kihívói, a Ford Fiesta ST és ST-Line
Motor Ford Fiesta ST-Line 1.0 EcoBoost Ford Fiesta ST 1.5 EcoBoost Suzuki Swift Sport 1.4 Boosterjet
Hengerűrtartalom (cm3) 998 1497 1373
Hengerek/szelepek száma 3/12 4/16
Váltófajta/-fokozat kézi/6
Teljesítmény [LE (1/min)] 140 (6000) 200 (6000) 140 (5500)
Nyomaték [Nm (1/min)] 180 (1500-5000) 290 (1600-4000) 230 (2500-3500)
Végsebesség [km/h] 202 232 210
Gyorsulás 0-100 km/h [s] 9 6,5 8,1
Kombinált fogyasztás [l/100 km] 4,5 6 5,6
CO2-kibocsátás [g/km] 102 136 135
Saját tömeg [kg] 1164 1283 975
Megengedett össztömeg [kg] 1665 1635 1445
Abroncsméret 205/45 R17 205/40 R18 195/45 R17
Alapár [Ft] 5 435 000 7 235 000 5 990 000 (kedvezménnyel 5 490 000)

%KA%Azonos felszereltséggel a Swift Sport nem csak a Fiesta ST-nél, még az 1,0 literes motorral szerelt Fiesta ST-Line Technology modellnél is olcsóbb%KA%

Azonos felszereltséggel a Swift Sport nem csak a Fiesta ST-nél, még az 1,0 literes motorral szerelt Fiesta ST-Line Technology modellnél is olcsóbb

Viszont a kasszához érve nagyon más a helyzet, listaáron a Fiesta ST 7 235 00 Ft, ha a Swifthez hasonlóan ötajtósként kérjük. És igazából nem is csak a bő 1,2 millió forintos árkülönbség, hanem a felszereltségbeli eltérés dönti el a meccset. Ha ugyanis a Fiesta ST-t fel kívánjuk szerelni úgy, ahogyan a Swift Sportot alapból kapjuk, akkor még jelentősebb, már több mint 1,5 millió forintos árkülönbséget fogunk kapni. Egyébként a Fiesta ST is igen jó alapellátmányú, a távolságtartós tempomat esetében is megvan, de a sávtartóért például nála fizetni kell. Ami viszont a Swift Sport fölényességét mutatja, az az, hogy ha a vele azonos teljesítményű, 140 lóerős, 1,0 literes ST Line verzióhoz viszonyítjuk, akkor hasonló felszereltséggel 6,644 millió forintos vételárat kapunk – a Swift Sporthoz mérten 8,1 helyett 9,9 másodperces 100-ra gyorsulású, közel másfélszeres tömeg/nyomaték (4,2 vs. 6,5 kg/Nm) arányú autótól. Papíron tehát továbbra is bajnoknak tűnik a Swift Sport, persze alig várjuk, hogy kezünkbe kapjuk a tesztautót, s azt alaposabban is kipróbálhassuk, akár vetélytársaihoz mérhessük!

Mit látunk a használtak között?
Véletlenül sem szeretnénk senkit sem az átlagéletkort közelítő "szuper" és jellemzően importált autók felé terelni egy új helyett, de az újszerű, legfeljebb 2-3 éves, követhető múltú példányok csábítóak lehetnek. Így aztán körbe is néztünk a legjelentősebb hazai használtautó-hirdetési oldalon, hogy mit találunk legfeljebb 3 éves korig, 30 ezer kilométeresnél nem jelentősebb futással és a Swift Sport mentén legalább 140 lóerős motorral, 5,5 millió forintig. Hiába akad több példánnyal is 1,4 literes, 150 lóerős turbómotorral az Opel Corsa, azonos teljesítményű, de már 1,5-ös (és az ST-vel szemben négyhengeres) Ford Focus, nem igazi vetélytársak. Találhatunk temérdek 140 lovas, 1,4-es turbós Opel Astrát és Mokkát, meg persze Suzuki SX4 S-Crosst és Vitarát is, de van azért három valóban sportos modell is, egyaránt 2016-ból. Véletlenül, hibás hirdetésfeladásból adódóan került képbe a hátul hajtó BMW 118i (27 100 kilométerrel, 136 lóerős 1,5-ös, háromhengeres turbómotorral, ami hirdetője szerint 116i, 148 lóerővel), fronthajtású, 150 lóerős SEAT Leon FR 1.4 TSI 19 ezer kilométerrel és szintén csak elöl hajtó, szintén 19 ezer kilométert futott Nissan Juke 1.6 DIG-T 190 lóerővel. Utóbbinak talán nem is a kiemelkedő teljesítménye, hanem a Swift Sporténál közel 1 millió forinttal kedvezőbb, 4,6 millió forintos hirdetési ára a vonzó. Persze eszembe nem jutna egy Swift Sport helyett, amiről egyértelműen elmondható, hogy bajnok ajánlat a kategóriájában. De jegyezzük meg: ugyanez elmondható az izmosabb, jobb hangot és menetdinamikát adó Fiesta ST-ről is, csak hozzá mélyebbre kell a zsebünkbe nyúlni, már amennyiben találunk ott még egy kis „aprót”.

%KA%Nincs sok sportos modell 5,5 millió alatt 2-3 évesen sem, a Nissan Juke 1.6 DIG-T, BMW 118i, SEAT Leon FR sorból a teljesítményben és menetdinamikában is legjobb Nissan a legolcsóbb. Te közülük választanál, vagy inkább egy új Swift Sportot kérnél?%KA% %KA%Nincs sok sportos modell 5,5 millió alatt 2-3 évesen sem, a Nissan Juke 1.6 DIG-T, BMW 118i, SEAT Leon FR sorból a teljesítményben és menetdinamikában is legjobb Nissan a legolcsóbb. Te közülük választanál, vagy inkább egy új Swift Sportot kérnél?%KA% %KA%Nincs sok sportos modell 5,5 millió alatt 2-3 évesen sem, a Nissan Juke 1.6 DIG-T, BMW 118i, SEAT Leon FR sorból a teljesítményben és menetdinamikában is legjobb Nissan a legolcsóbb. Te közülük választanál, vagy inkább egy új Swift Sportot kérnél?%KA%

Nincs sok sportos modell 5,5 millió alatt 2-3 évesen sem, a Nissan Juke 1.6 DIG-T, BMW 118i, SEAT Leon FR sorból a teljesítményben és menetdinamikában is legjobb Nissan a legolcsóbb. Te közülük választanál, vagy inkább egy új Swift Sportot kérnél?

Fiatal használt autók a Swift Sport alternatívájaként és áráért (mind 2016-osok)
Modell Óraállás [km] Hirdetési ár [Ft]
Nissan Juke 1.6 DIG-T (190 LE, 240 Nm, 7,8 s, 215 km/h) 19 405 4 649 000
BMW 116i (136 LE, 220 Nm, 8,5 s, 210 km/h) 27 100 5 490 000
SEAT Leon 1.4 TSI ACT FR (150 LE, 250 Nm, 8,0 s, 215 km/h) 19 000 5 499 000
Ez is érdekes lehet:
 

Árharcban a Ford Kuga, a Kia Sportage, a Peugeot 3008 és a SEAT Ateca

Több friss kompakt szabadidő-autó is verseng a mind népszerűbb szegmens vevőiért. Megnéztünk...

Budapest-Bamako: a befutó után is érkeznek még érdekes beszámolók

Bár a Budapest-Bamako mezőnye vasárnap befutott Sierra Leone fővárosában a célba, a nagy hajtás...

Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan...

Trükkös csalások használt autókkal

Megvan álmaink autója! Remek kondíció, kedvező évjárat, és amit végképpen alig hiszünk: az ár...

Ikarus 30: hatvan éves a nejlonbusz

Botránnyal kezdődött az élete, igazából nem vált be a forgalomban sem, mégis maradandó nyomott...

Ínségpróbán a hibrid, a dízel, a szívó és a turbós benzines

Nem összehasonlító teszt, csak fogyasztáspróba: négy teljesen különböző, ám kivétel nélkül családi...

Dacia Duster 1.2 TCe kontra Suzuki SX4 S-Cross 1.6l VVT összehasonlító teszt

Vajon a magyar gyártású Suzuki SX4 S-Cross lenyomja a piac kedvencét, a Dacia Dustert? Melyik...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=

Friss tesztek

Hyundai Kona 1.6 GDi Hybrid 2 WD DCT teszt

Arany középút - Hyundai Kona hibrid teszt

Nem bízza a véletlenre a Hyundai, hogy mindenki megtalálja a számára megfelelő Kona modellt. Rendelhető benzines, dízel, villanyhajtású és most már hibrid változat is. Utóbbi egy igazi arany középútnak tűnik.


Keménykedés mindenek felett – BMW X4 M Competition teszt

Menőségérzet – BMW X4 M Competition

A Competition modellek nem épp versenyautókat takarnak a BMW-nél, csupán a legkeményebb kiviteleket. Ez pedig az X4 M Competition esetében 510 lóerőt és őrülten jó stabilitást jelent.


Renault Zoe Z.E. R135 Intens teszt

Vajon mit tud az új Renault Zoe? Kifaggattuk!

Növelt kapacitású akkumulátor, erősített motor, villámtölthetőség opciója - a Renault Zoe továbbra is erős ajánlat a piacon. Megnéztük, miként fogyaszt valós, egyhetes használatban.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1zdXp1a2k=
Hirdetés

SUZUKI tesztek

Suzuki Ignis 1.2 GL teszt

Japán kisautó klímával, 3 millióért - Suzuki Ignis teszt

Kívülről miniautós méretű, belülről korrekt kisautós helykínálatú, szívó benzinesével minden szempontból bajnok az új Ignis.


Suzuki Baleno 1.2 GL teszt

Ez is a mi autónk lehet? Suzuki Baleno teszt Videó

Azt a verziót sikerült megkaparintani az új Suzuki Balenóból, amit vélhetően a legtöbben fognak venni. A Baleno jó családi autó lehet.


Suzuki Vitara 1.6 GL+ teszt

Teszten a Suzuki Vitara, amit venni is fognak Videó

Fronthajtással, alap közeli felszereltséggel teszteltük az új Suzuki Vitarát, mert legtöbben vélhetően így fogják választani. Slágergyanús.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6L VVT teszt

Francba a turbómotorral! Suzuki SX4 S-Cross teszt

Szimpla fronthajtással és elvileg ósdi szívó benzinmotorral próbáltuk a Suzuki SX4 S-Crosst. És egy kicsit meglepődtünk.


Suzuki SX4 S-Cross 1.6 DDiS 4WD teszt

Üdvözlet az analóg korszakból - Suzuki SX4 S-Cross teszt

A Suzuki SX4 S-Cross bár jó autó, de ezért az árért sajnos van nála több jobb ajánlat is. Azok viszont kicsit sem Suzukik.


Még több SUZUKI teszt

Címlapon


Friss cikkek

Lényegében 2012-ben változott utoljára a regisztrációs adó - van is baj vele

Elavult regisztrációs adónk bünteti a modern hibrideket

Tegnap – Sztori

Egyre több a hibrid autó a piacon, ez pedig a kisebb belső égésű motoros autóknál megdöbbentő módon jelentősebb regisztrációs adót jelent. Mutatjuk, miért.


Nem ígérkezik unalmasnak 2020 sem, a naptár máris tele van friss típusokkal

Tíz idei újdonság, amiket nagyon várhatunk

2 napja – Sztori

Idén sem pihen meg az autóipar, rengeteg újdonsággal lehet majd találkozni a szalonokban, ebből a színes felhozatalból választottunk ki tíz modellt.


Egy kis történelmi kalandozás a Skoda 125. szülinapja alkalmából

Idén 125 éves a Skoda!

3 napja – Sztori

Tudtad, hogy a Skoda kerékpárok gyártásával kezdte és valójában nem is Skoda néven? Most, hogy 125 éves lett a gyár, nézzünk egy picit körül a történelmében!


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

SUZUKI SWIFT 1.3 GL

SUZUKI SWIFT 1.3 GL

Ár: 260.000 Ft

Évjárat: 2000 / 12

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Benzin

SUZUKI SX4 1.6 DDiS GLX AC Garancia

SUZUKI SX4 1.6 DDiS GL...

Ár: 1.599.000 Ft

Évjárat: 2009 / 9

Kivitel: Ferdehátú

Üzemanyag: Dízel

SUZUKI WAGON R+ 1.3 GL Servo

SUZUKI WAGON R+ 1.3 GL...

Ár: 499.000 Ft

Évjárat: 2001 / 6

Kivitel: Egyterű

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!