0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Rossi Alonso ellen fog versenyezni

Valentino Rossi vs Fernando Alonso

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Két keréken, négy keréken vagy akár hat keréken is megküzdhet egymással a kilencszeres világbajnok gyorsaságimotor-versenyző Valentino Rossi és a kétszeres világbajnok Formula–1-es pilóta Fernando Alonso.

Fernando Alonso a 2011-es téli dizájnjával

Fernando Alonso a 2011-es téli dizájnjával

Januárban, immáron hagyományosan az olasz síparadicsomban, Madonna di Campiglióban kezdi a szezont a Ferrari Formula–1-es csapata és a Ducati MotoGP-csapata. Mindkét egységnek ugyanaz a dohánygyár a szponzora annak ellenére, hogy az F1-ben egy ideje már tilos az egészséget károsító termék reklámozása.

A sajtótájékoztatók sorából viszonylag ritkán kerül ki igazán érdekes hír, de most Fernando Alonso elkottyintotta, hogy még az év vége előtt egy különleges versenyen méri majd össze tudását Valentino Rossival.

„Egy ideje már ismerem Valentinót” – mondta Alonso. „Tavaly óta pedig még jobban, amikor látogatást tett Maranellóban, és szerintem rendes fickó. Amikor kilenc világbajnoki címet nyersz, akkor ahhoz már nem sok mindent lehet hozzátenni. Ő a történelem legjobb motorversenyzője.”

(Ha nem is a legeredményesebb, merthogy Giacomo Agostini 15 világbajnoki címet nyert.)

„Dolgozunk az egymás elleni versenyen, de még nem mondhatok semmi biztosat. Az év vége előtt biztos nagy meglepetés lesz. A verseny lehet két keréken, négy keréken, hat keréken. Többet nem árulok el.”

Alonso saját állítása szerint nem idegenkedik a motorkerékpároktól, Rossiról pedig tudjuk, hogy korábban már több raliversenyen is indult, sőt, a Ferrari F1-es autóit is rendszeresen teszteli, úgyhogy részéről semmi akadálya a megmérettetésnek.

Alonso(balra) és Rossi

Alonso(balra) és Rossi

Nem akarok rosszmájú lenni, de Alonso méltató szavai kapcsán óhatatlanul is egy pár évvel ezelőtti kijelentése jutott eszembe, amikor meglátta Rossit az év eleji Formula–1-es teszten a Ferrari autójában és a következőképpen fakadt ki: „Ez meg mit keres itt?”

Igaz, azóta Rossi nyert még két világbajnoki címet, és kilencszeres bajnokként talán nagyobb tiszteletet vívott ki magának.

Ez is érdekes lehet:
 

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

A negyedik X-et is behúzta a Mercedes S-osztály második generációja

A Mercedes-Benz S-osztály neve összeforrt a luxussal és a csúcstechnológia alkalmazásával. Bár...

Járási rendszámok jövő évtől: 168 félét gyárthatnak

Jövőre területi, a kistérségeket nyugdíjazó járások alapján kiosztott, 168 különféle régiót jelölő...

Formája volt a legnagyobb sikere, ritka veteránná érett a Citroën XM

A prémium szegmensben indított francia nagyautók bája egészen a ’90-es évek közepéig elbűvölte...

Elkezdődött a PSA-motorok sorozatgyártása Szentgotthárdon

Néhány hete már felkészült a szentgotthárdi gyár és személyzete az új motorok gyártására, ám...

Dacia Duster 1.2 TCe kontra Suzuki SX4 S-Cross 1.6l VVT összehasonlító teszt

Vajon a magyar gyártású Suzuki SX4 S-Cross lenyomja a piac kedvencét, a Dacia Dustert? Melyik...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Gymkhana Lada: kilinccsel előre a Kakucsringen

Nem szlalom, nem drift, kicsit mind összegyúrva a gymkhana. Ken Block helyett Turmur és Kistur...

A Queen énekese az autók terén is szerette a luxust

Freddie Mercury nem csak kiváló énekes, dalszerző és producer volt, hanem az autók iránt is vonzódott...
 

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

Friss tesztek

Bárcsak szabad lehetne… - BMW X2 M35i xDrive teszt

Nyugtatókon él – BMW X2 M35i

A BMW-nél tudják, hogyan kell élvezhető autót építeni, ez tiszta sor. A piac változása viszont alaposan feladja a leckét a bajoroknak, elsőre a legdurvább X2-ről is nehéz eldönteni, hogy jó-e.


Ráncfevarrása után is mesteri a Renault Master

Mesterek mestere - Renault Master teszt

Bútorszállítónak álltunk néhány napra, közben a látványosan frissített Renault Master biznyította a képességeit.


Teszten a lágy hibrid Suzuki Swift

Mit adott nekünk a hibridség? - Suzuki Swift Hybrid teszt

A lágy hibrid Ignis után a Swift is nálunk járt ugyanazzal a hajtáslánccal, amelyben a 12 voltos lítium-ion akksi és az ISG segíti a benzinmotor dolgát. Vajon megéri a felárat?

Még több teszt
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Mivel telt a hetünk? Elmeséljük!

Készítettünk egy podcastot, hallgassátok

21 órája – Sztori

Elindítottuk az Autónavigátor podcastját, az első adást már hallgathatjátok is!


Idén húzhatja be a harmadik X-et a Renault Clio

30 év és öt generáció - ünnepi év vár a Renault Clióra

24 órája – Sztori

A világ legkelendőbb francia autója idén tölti be a harmincadik életévét. Persze hivatalosan csak az év közepén, nyáron kaphat szülinapi tortát a Renault Clio.


Toyota Yaris: lehet nagyon takarékos, de lesz belőle vérpezsdítő  GR is

2,9 l/100km fogyasztással jön az új Toyota Yaris

3 napja – Újdonság

Egyre többet tudunk az új Toyota Yarisról, egyre ígéretesebb is: a hibrid kategóriája legtakarékosabbja lesz


Cikk ajánló

Marco Simoncelli halálosat bukott

Barátját gázolta halálra Valentino Rossi Videó

8 éve – Autósvilág hírei

Szörnyű baleset történt a Malajziai MotoGP-futamon, Sepangban. Marco Simoncelli megcsúszott, majd ketten ütköztek bele. Simoncelli nem élte túl.


Turbót kap a Ferrari 458 a modellfrissítéssel

Erősebb, de turbós V8-ast kap a Ferrari 458-as

6 éve – Autósvilág hírei

Ahogy a California, úgy a sportosabb 458 is turbós motort kaphat a modellfrissítéskor. Egyben erősebb is lesz minden eddiginél, 670 lovas.


Magánember vásárolta fel az eredeti autót, újjáépítették és működik

Megáll az idő az újjáépített Ferrari 512 S tanulmányautó körül Videó

7 hónapja – Autósvilág hírei

Saját idejében is lélegzetelállító volt a Ferrari 512 S Modulo tanulmányautója, hát még ma. Pláne úgy, hogy teljesen működőképes, miután magánkézbe került.


Használtautó.hu

VOLKSWAGEN GOLF V V 1.4 TSI. Comfortline

VOLKSWAGEN GOLF V V 1....

Ár: 1.700.000 Ft

Évjárat: 2009

Kivitel: Kombi

Üzemanyag: Benzin

KIA RIO 1.5 Safety

KIA RIO 1.5 Safety

Ár: 300.000 Ft

Évjárat: 2003 / 9

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Benzin

VOLKSWAGEN PASSAT VI Variant 2.0 PD TDI Trendline

VOLKSWAGEN PASSAT VI V...

Ár: 1.250.000 Ft

Évjárat: 2006 / 4

Kivitel: Sedan

Üzemanyag: Dízel

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!