0 új cikk érkezett
0 új hozzászólás

Nem állt meg a kifutó végén, nagyot bukott a Lamborghini

Versenyeztek az Aventadorral, hatalmas bukás lett a vége

·

Ez a cikk több mint 90 napja frissült utoljára, ezért kérjük, az olvasása során ezt vegye figyelembe!

Még ellenőrzött körülmények között sem veszélytelen a gyorsulási verseny, most egy Aventador bánta, méghozzá elég különös módon, nem állt meg.

%KA%A Lamborghini Aventador Roadster, egyike a négy darab Brazíliában regisztráltaknak, most már csak három van belőlük, ugyanis ez megsemmisült%KA%

A Lamborghini Aventador Roadster, egyike a négy darab Brazíliában regisztráltaknak, most már csak három van belőlük, ugyanis ez megsemmisült

Egy gyorsulási versenyen bármilyen körülmények között akadhatnak problémák, fordulhatnak elő balesetek, akkor is, ha zárt területen történik. Sao Paulo egyik elhagyott repülőterén rendeztek gyorsulási versenyt a napokban, az ország négy Lamborghini Aventadorából az egyik is részt vett. Az ilyen versenyek helyszínein biztos távolságban szokták kijelölni a gyorsulási pálya végét, ahonnan már mindenképp fékezni kell, az Aventador viszont nem lassult le, túlfutott a kifutópályán.

%KA%Ellenőrzött körülmények között gyorsult vele tulajdonosa, ám nem állt meg a kifutó végén, a mentők húzták ki a roncsból, mielőtt az kigyulladt volna%KA%

Ellenőrzött körülmények között gyorsult vele tulajdonosa, ám nem állt meg a kifutó végén, a mentők húzták ki a roncsból, mielőtt az kigyulladt volna

Az aszfaltcsík végén csak egy kisebb szintkülönbség után van sík terület, a nagy sebesség miatt pedig az autó felborult, ripityára tört, majd kigyulladt. Mivel a helyszín biztosítva volt, a mentők azonnal a balesetnél lehettek, a pilótát kihúzták még az autó kigyulladása előtt, megúszta néhány sérüléssel, az autóból viszont csak egy kupac hamu maradt. Nem tudni egyelőre, hogy a pilóta hibázott, vagy esetleg a fékrendszer hibásodott meg, ha több kört futott egymás után a Lamborghinivel, az is előfordulhat, hogy a fékek már elfáradtak, vagy elfogytak, így nem volt, ami megfogja a sportkocsit.

%KA%Jól látszik, mennyivel futott túl a sportkocsi a kifutópályán, a szintkülönbség miatt felborult, porig égett, tulaja megúszta sérülésekkel%KA%

Jól látszik, mennyivel futott túl a sportkocsi a kifutópályán, a szintkülönbség miatt felborult, porig égett, tulaja megúszta sérülésekkel

Ez is érdekes lehet:
 

Megnéztük a legújabb rendőrautókat. Erősek, mutatósak, de vajon mennyire lesznek tartósak?

December 23-án 385 új rendőrautó állt szolgálatba, idén még 1202 érkezik. Az új szirénásokból...

Fejpénz, autópénz, hídpénz, biztosítás, útadó és sorompó nyitási hozzájárulás - belépők Szenegálba

A célhoz közelítve egyre viszontagságosabb körülményekről számolnak be a Budapest-Bamako résztvevői...

Több európai autó elbukott az amerikai törésteszten, az ügyben azóta mégis kevés történt

Amióta az IIHS bevezette a kisátfedéses töréstesztjeit, csak az biztos, hogy a jelenlegi európai...

Szívesen éltünk volna a világ másik felén miatta – 50 éves a GT-R történet

Az év talán legfontosabb évforulóját könyvelhetik el a japánok. A felejthetetlen Nissan Skyline...

Szeptember 1-től fokozott rendszám ellenőrzés

Ellentmondásos hírek keringenek a sajtóban, miszerint hiába ellenőrzik fokozottan a külföldi...

Már Szenegálban jár a több mint egymillió kilométeres Toyota Hiace

Teréz Anya Gyermekei, avagy a csapat, amely egy több mint egymillió kilométeres Toyota Hiace...

Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes...

Árharc: Peugeot 5008 vs. Skoda Kodiaq

Idén a Peugeot és a Skoda is SUV köntösben hozott lényegében hétüléses egyterűt. Akad különbség...

Minden az LPG átépítésről és a gazdaságosságáról

Az autógáz még ma is bőven gazdaságos. De kinek éri meg ez a környezetkímélő üzem? Milyen egy...
 
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sYW1ib3JnaGluaQ==
Hirdetés

A cikk galériája

FB_share
Küldés e-mailben

Tetszett a cikk?

Iratkozzon fel hírfigyelőnkre! 
(Mi ez?)Ne maradjon le a legfrissebb autós hírekről, bemutatókról, tesztekről, benzinár-változásokról! Írja ide e-mail címét, és a fontos hírekről értesítjük.

(E hírfigyelőről bármikor leiratkozhat a küldött levél alján lévő linkkel. Az adatvédelmi elveket maximálisan tiszteljük, a címet nem adjuk ki harmadik félnek.)
Jogi nyilatkozat* Hozzájárulok ahhoz, hogy az Adevinta Classified Media Hungary Kft. részemre közvetlen megkeresés módszerével a saját, illetve harmadik személyek áruira és szolgáltatásaira vonatkozó reklámot közöljön (pl. promóciós célú elektronikus levelet, hírlevelet, vagy reklámot tartalmazó elektronikus levelet küldjön) és a fentiekben ebből a célból megadott adataimat kezelje és felhasználja.
Az Adevinta Classified Media Hungary Kft. a megadott személyes adatokat bizalmasan kezeli és harmadik fél számára nem adja át. A reklám közléséhez, illetve a személyes adatok kezeléséhez megadott hozzájárulás visszavonásig érvényes.
A hozzájárulás bármikor korlátozás és indokolás nélkül, ingyenesen visszavonható.
Feliratkozom

Új hozzászólás írása

Hozzászólás *
 (BBCode formázások engedélyezettek) A következő BBCode formázások engedélyezettek:
[url=http://www.pelda.hu] Link neve[/url]
[b]félkövér[/b]
[i]dőlt[/i]
[u]aláhúzott[/u]
egyéb más BBCode és HTML kód használata nem megengedett.

F
D
A
URL

dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sYW1ib3JnaGluaQ==
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sYW1ib3JnaGluaQ==

Friss tesztek

Jelentős fogyókúra és teljes stílusváltás – Opel Corsa 1.2 Turbo 100 HP teszt

Csak könnyedén – Opel Corsa teszt Videó

Egyre biztosabb, hogy a PSA házasság az Opel számára minden tekintetben kifizetődő lesz. Az új Corsában már csak az embléma német, és ennek mindenki csak örülhet.


Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nincsenek csodák? - Mazda CX-30 Skyactiv-X teszt

Nemes céllal született meg a Skyactiv-X motor, hiszen a fogyasztáscsökkentés és a károsanyag-kibocsátás mérséklése lebegett a tervezők szeme előtt a megalkotásakor. Most elmesélem, hogy ez mennyire sikerült egy SUV-ban.


Skoda Kamiq Style 1.0 TSI DSG teszt

Éretlen? - Skoda Kamiq 1.0 TSI DSG teszt

Az egyliteres motorral felszerelt Skoda Kamiq járt már nálunk, ám korábban manuális váltóval. Most megnéztük, hogy mit tud a hétfokozatú DSG-vel.

Még több teszt
dXNlcmRiX2lkPTQ0Jmd5YXJ0bWFueT1sYW1ib3JnaGluaQ==
Hirdetés

Címlapon


Friss cikkek

Budapest-Bamako: a befutó után is érkeznek még érdekes beszámolók

Hét óra utazás a senki földjén? Ilyen is volt a Budapest-Bamakón

14 órája – Sztori

Bár a Budapest-Bamako mezőnye vasárnap befutott Sierra Leone fővárosában a célba, a nagy hajtás után is érkeznek még beszámolók.


Fejpénz, autópénz, hídpénz, biztosítás, útadó és sorompó nyitási hozzájárulás -  belépők Szenegálba

Mauritán határ: okostelefon a kilépésért, pénz a belépésért

4 napja – Sztori

A célhoz közelítve egyre viszontagságosabb körülményekről számolnak be a Budapest-Bamako résztvevői. Úttalan utak, hatalmas por és korrupt határőrök a hírekben.


Több mint százezer termék közt sem veszel el – Szétnéztünk a SzerszamKell.hu-nál!

Megtalálod, amit keresel! – Bejártuk a SzerszamKell.hu üzletét

4 napja – Sztori

Nem csak online webáruház a SzerszamKell.hu, tisztességes üzletet tartanak fenn, ahol az összes raktáron lévő termék megtalálható. Körülnéztünk náluk.


Kapcsolódó tartalom


Használtautó.hu

LAMBORGHINI HURACÁN

LAMBORGHINI HURACÁN

Ár: 58.000.000 Ft

Évjárat: 2015 / 9

Kivitel: Coupe

LAMBORGHINI HURACÁN LP 580-2 RWD

LAMBORGHINI HURACÁN LP...

Ár: 60.300.000 Ft

Évjárat: 2017 / 5

Kivitel: Coupe

Üzemanyag: Benzin

LAMBORGHINI HURACÁN Performant LP640-4 Lifting

LAMBORGHINI HURACÁN Pe...

Ár: 62.680.000 Ft

Évjárat: 2017 / 12

Kivitel: Coupe

Üzemanyag: Benzin

Még több autó

Kövess minket a Facebookon is!